Csak rendőrrel mernek oltani: lelövéssel fenyegetik a túzoltókat
Tűzoltókat fenyegettek Somogyban. Böhönyén kedden este egy fiatalember állítólag azt hajtogatta: bemegy a fegyverért, s rálő a tűzoltókra.
Pár hete Marcaliban fenyegették meg a tűzoltókat. A
sonline.hu akkor megírta: csak rendőrrel mernek oltani. – Betörjük a szélvédőt, összetörjük az autót, ha még egyszer idejöttök!". Ezzel is megfenyegették a kivonuló egységet, akiket egy éjjeli szeméttűzhöz riasztott a Dózsa György utcába.Mencsel Imre, a böhönyei tűzoltóság parancsnoka szerdán a sonline.hu-nak elmondta: kedden este bejelentést kaptak, miszerint a böhönyei vasútállomáson egy nagy tüzet észleltek. Kiment a csapat, s látták, hogy egy családi ház hátsó udvarán gumiabroncsot és különféle vezetéket, hulladékot égetnek.
– Felhívtuk a tulajdonos figyelmét, hogy el kell oltani a tüzet. – folytatta. – Az idősebb úr végig együttműködött velünk. Egy ott tartózkodó fiatal férfi viszont többször kiabált velünk.
A beavatkozást ettől függetlenül a tűzoltók folytatták, ám a parancsnok elmondása szerint a fiatalember egyre agresszívebben viselkedett.
– Felkapott egy szétszedett mosógépet és felénk dobta, erre mi hátraléptünk – így Mencseli. – Utánunk jött, s ránk kiabált: takarodjunk ki az udvarból! Ha nem, akkor bemegy a fegyverért és agyonlő minket. Az udvaron ekkor három tűzoltó és a fiatal férfi tartózkodott. A kollégák kimentek, hiszen nem tudtuk, hogy mire képes az illető. Nem lehetett tudni, hogy valóban igaz-e, amit mond.
A tűzoltók feljelentést tettek, a parancsnok szerint nem félnek, ám ezután sokkal jobban figyelnek. – Nem tudtam, hogy ilyesmi megtörténhet velünk – jelezte Mencseli Imre.