Cigánygyilkosságok: egy fontos momentum hiányzik
Romagyilkosságok: kimaradt a vádiratból a finanszírozó - A vádiratban nem szereplő részletek eloszlathatnák az összeesküvés-elméleteket.
A múlt héten ismertetett vádirat számos olyan részletre még nem tudott fényt deríteni, amelyek kizárhatnák a bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban született összeesküvés-elméleteket – ezt Gulyás József, a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti tényfeltáró bizottság vezetője mondta az
ATV Start című műsorában.Gulyás szerint a vádiratnak az elkövetőkre vonatkozó valamennyi információt fel kellene tárnia, márpedig a titkosszolgálatok rendelkeznek ilyen információkkal, amelyek azonban nem szerepelnek a vádiratban.
Gulyás szerint, bár feltehetően a valódi elkövetők ülnek a vádlottak padján, azt például nem sikerült feltárni, hogy ki volt az, aki a fegyverek beszerzésében közreműködött, de arról sem szól a vádirat, hogy az elkövetők kitől kaptak külső (anyagi) támogatást. Vagyoni helyzetükből adódóan ugyanis nyilvánvaló, hogy külső támogatás nélkül ezt a bűncselekmény-sorozatot aligha tudták volna elkövetni.
A tényfeltáró bizottság vezetője szerint egyébként a magyar kriminalisztikában, sőt, az egész régióban példátlan gyűlölet-bűncselekményről van szó, ahol az elkövetők pusztán származásuk miatt támadtak honfitársaikra.