Borzalmas az új médiatörvény

Tizenegy ponton alkotmánysértő az új médiatörvény az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet szerint, ezért alkotmánybírósághoz fordulnak és kezdeményezik az érintett rendelkezések hatályon kívül helyezését.

2010. szeptember 20., 20:43

Majtényi László, az intézet elnöke hétfőn az

ATV reggeli műsorában elmondta, az Alkotmánybíróság már 2007-ben megállapította, hogy a parlament alkotmányos mulasztást követett el azzal, hogy a legfontosabb médiahatósági döntésekkel szemben nem biztosít hatékony jogorvoslati lehetőséget, holott a korrupciónak, az önkényeskedésnek csak ezzel lehet elejét venni. Ez a rádiófrekvenciák pályáztatása esetében is megfigyelhető volt, hiszen több bírósági ítélet is megállapította, hogy az ORTT jogsértő módon juttatta a frekvenciákat olyan társaságoknak, amelyeket a törvény értelmében ki kellett volna zárni – mondta el a testület volt elnöke, aki lemondását éppen ezzel indokolja.

Az alkotmányjogász szerint a parlament ahelyett, hogy megszüntette volna, tovább fokozta ezt az alkotmányos mulasztást: egy képviselői indítvány alapján például olyan szabály került be a törvénybe, amely szerint a frekvenciapályázatok elbírálása során csak a pályázó által elkövetett jogsértés esetén kell a szerződést felmondani, a médiahatóság - amely éppen a jogot és az erkölcsöt lenne hivatott képviselni – jogsértése esetén azonban már nem. Megjegyezte, ez az alkotmányosság legalapvetőbb elvével ellentétes, a kormány pedig - miközben a korrupció elleni fellépésével büszkélkedik – éppen annak nyit ezzel ajtót.

Az Eötvös Károly Intézet emellett az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával létrejött új médiahatóság kinevezési gyakorlatát is kifogásolja, annak vezetőjét ugyanis közvetlenül a miniszterelnök nevezi ki, a testület elnöke ráadásul olyan jogkörökkel rendelkezik, amely lehetővé teszi a negyedik vezetési szintig a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését, vagy kinevezését.

Majtényi továbbá a közmédiumok vagyongazdálkodásával kapcsolatos átalakításokat is aggályosnak tartja. Mint azt kifejtette, a vagyoni önállóság rendkívül fontos a műsorszolgáltatás függetlensége szempontjából, ehhez képest az új médiatörvény a közszolgálati médiumok vagyonát egyetlen vagyonkezelőhöz rendeli, amely a Médiatanács irányítása alatt áll, ennek a testületnek a függetlensége pedig szintén nem biztosított.