Birodalom lejárati dátummal
Orbán arroganciájával szemben valamikor ki kell alakulnia az ellenállásnak a Fideszben –írja Kathrin Lauer a Der Standardban.
Magyarország új alkotmánya látszólag hosszú évekre bebetonozza Orbán Viktor birodalmát. Olyan paragrafusok kerültek beépítésre, amelyek az általa vezetett Fidesznek lehetővé teszik, hogy cselekvésképtelenné tegye az elkövetkező kormányokat. Pártjából nem tűr semmiféle ellentmondást. Az ellenzék gyenge, a szocialisták saját magukat diszkreditálták a 2010-ben véget ért katasztrofális uralkodásukkal.
Kérdéses, hogy Magyarországon az ellenállás Orbánnal szemben mennyire lesz képes megjeleníteni magát a közvélemény előtt, ha majd hamarosan lesújt a júliustól hatályos szigorú médiatörvény. Egészen pontosan, a soros magyar EU-elnökség lejártával, amikor a világ már kisebb figyelemmel fordul a pusztai ország felé. Jó szolgálatot tesz az az ideológiai és visszafelé mutató történeti utalás is, amely az alkotmányba foglalt “nemzeti hitvallás” által válik majd jogi normává.
Persze láttunk már óriási birodalmakat a saját nagyságuk és hatalmuk miatt elpusztulni. És Orbán gyenge pontja máris megmutatkozott a szélsőjobboldaliakkal való bánásmódban. Ezek a rendőrségtől nem akadályozva, félkatonai csoportok révén hozzákezdtek olyan önbíráskodási mechanizmusokat létrehozni, amelyek a romák ellen irányulnak. Egyszer valamikor ki kell alakulnia az ellenállásnak a Fideszben Orbán arroganciájával szemben. A Fideszben lesznek majd olyanok, akik rosszul jártak, vagy egyszerűen csak okosak, s demokráciát akarnak.
Fordította: dr. Gonda László
További cikkeket olvashat Ausztriáról a