Betiltással a párbeszédért: balhé a melegfelvonulás körül

A szeptember 5-re tervezett fővárosi melegfelvonulás betiltását kéri a budapesti rendőrfőkapitánytól egy fideszes országgyűlési képviselő és több civil szervezet.

2009. augusztus 28., 12:34

Ékes Ilona azt hangoztatta: provokatív rendezvény helyett valódi társadalmi és szakmai párbeszédre lenne szükség a homoszexualitásról. A képviselő Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitányhoz intézett levelében azt írta: a melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen az emberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését.

Mint hozzátette, a tavalyi rendezvényt megzavaró súlyos atrocitások bizonyítják, hogy a felvonulás megtartása az idén is a közrend, a közbiztonság és az ifjúság egészséges fejlődésének sérelméhez vezetne - írta az MTI.