11 év első fokon a barátja fejét baltával szétverő bátai férfinak

Volt barátnője az áldozathoz költözött, ezt nem bírta megemészteni.

2020. október 1., 13:54

Szerző:

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2019-ben megölte barátját a Tolna megyei Bátán - közölte a törvényszék az MTI-vel.

A 60 éves vádlott október 17-én egész napos közös italozás után otthonába hívta a vele egykorú barátját, ahol - a bíróság által megállapított tényállás szerint - egy baltával többször fejen ütötte. Az áldozat nyílt koponyacsonttörés és agyzúzódás következtében meghalt.

A gyilkossággal vádolt férfi ezután háza pincéjében elrejtette a holttestet, amelyet mésszel és homokkal fedett el. Az áldozatot egy hét elteltével a rendőrök találták meg.

A bűncselekmény egyik előzménye az volt, hogy a vádlottat elhagyta a barátnője, aki a sértetthez költözött, és a férfi ezt nem tudta feldolgozni - írta közleményében a törvényszék.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte többek között azt, hogy a vádlott anyagi jóvátétel - a sértett hozzátartozója által viselt temetési költség - megfizetését helyezte kilátásba a sértett családja részére szabadulása után.

Az ügyészség és a védő az ítélet tudomásul vételéhez három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott enyhítésért fellebbezett.

 

 

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.