Balhé volt a Jobbik-standnál: „Csabi, most már ne lopjál többet!”
Szóváltást zavarta meg a szocialisták kampányrendezvényét, amikor Jobbik-szimpatizánsok keveredtek a hallgatóság közé.
Panelházak felújítására, a BKV buszparkjának cseréjére, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésére tett ígéretet Horváth Csaba, szocialista főpolgármester-jelölt szombaton a XVI. kerületben. A szocialista politikus mielőtt Abonyi Jánossal, a kerület MSZP-s polgármesterjelöltjével együtt aláírta a Szövetség a szabadság városáért elnevezésű megállapodást, elmondta: garanciát vállal rá, hogy ha megválasztják, a fővárosi önkormányzat évente átvállalja két kerületi panelépület felújításának a lakókra jutó önrészét.
Budapesten több mint tízezer panellakás újulhat meg így négy év alatt - mondta Horváth Csaba, aki megígérte az Újszász utca útburkolatának felújítását, valamint a XVI. kerület csatornázásának befejezését is. Legfontosabb törekvései között említette a BKV elöregedett buszparkjának korszerű, alacsonypadlós és környezetbarát járművekre történő lecserélését. Horváth Csaba arról is beszélt, hogy középtávú célja a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének megteremtése, valamint a pálya felújítása.
Abonyi János, az MSZP XVI. kerületi polgármesterjelöltje a tűzőrség létrehozását emelte ki a megállapodás pontjai közül. Horváth Csabát kéttucatnyi szocialista szimpatizáns várta a mátyásföldi Erzsébet-ligetben zajló Kertvárosi vigasságok elnevezésű rendezvényen. Látogatását kisebb szóváltás zavarta meg, miután az MSZP sátra mellett lévő Jobbik-standtól érkezők azt kiabálták felé: „Csabi, most már ne lopjál többet!”
A szocialista főpolgármester-jelölt szombati kampánykörútján előzőleg egy egészségügyi szűrésen vett részt a III. kerületben, majd Hrutka Zsolttal, a XVII. kerület MSZP-s polgármesterjelöltjével is megállapodást kötött. Ezután felszólalt a Budapesti Nyugdíjas Szövetség rendezvényén a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.