A győri ellenzék előválasztáson döntheti el, ki induljon a polgármesteri posztért, amit Glázer Tímea is jó ötletnek tart
A választópolgárok legszélesebb támogatását élvező jelölt megtalálása érdekében vetette fel Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes (Momentum), hogy előválasztást lenne érdemes tartani Győrben az ellenzéki pártoknak. A polgármesteri poszt szerdán üresedett meg, miután az orgiahajós botrányban érintett, fideszes támogatással megválasztott Borkai Zsolt bejelentette lemondását.
A Mérce megkereste Glázer Tímeát, aki az októberi választásokon az ellenzék jelöltjeként alig több mint 600 szavazattal kapott ki Borkaitól, hogy nyitott lenne-e az előválasztásra, amire a képviselő igennel felelt.

Az előválasztás Győrben azért lehet stratégiailag jó döntés az ellenzéktől, mert a Fidesz támogatása nagyon erős a városban, tehát csak annak a jelöltnek lehet érdemi esélye, aki a botrány miatt a Fidesztől elpártolt szavazókat, illetve az ellenzéki bázist is meg tudja szólítani.