Az Ataka rohama
Szinte napra pontosan húsz éve annak, hogy Todor Zsivkov rendszere összeomlott Bulgáriában. A bolgár főnök sajátos módon gyorsította meg ugyanazt a folyamatot, amely másutt is lezajlott: gyakorlatilag kiűzte a jelentős létszámú török kisebbség csaknem egyharmadát, jóvátehetetlen károkat okozva ezzel az amúgy is rogyadozó gazdaságnak. Arról nem is beszélve, hogy a nyugati utazási korlátozások részleges – mert csak a „bolgár muszlimokra” vonatkozó – feloldása felháborodáshullámot váltott ki országszerte. Tipikusan kelet-európai paradoxon, hogy ma, húsz év múltán egy olyan szélsőjobboldali politikai párt „nyomul” Bulgáriában, amely egyes számú ellenfelének ugyancsak a török kisebbséget tekinti. ACZÉL ENDRE írása.
A júniusi európai parlamenti választásokon két – magát „nemzetinek” vagy/és hazafiasnak nevező, de a többség által szélsőségesen jobboldalinak és populistának tartott – párt szerepelt feltűnően jól: a magyar Jobbik és a bolgár Ataka. (Ez utóbbi neve „Rohamot” jelent.) Előbbi az összes leadott szavazat 15, az utóbbi több mint 12 százalékát (a negyedik helyet) szerezte meg. Az Atakának azonban már módja volt megmérettetni magát általános választáson is. 2005-ben, néhány hónappal megalakulása után, majd idén júliusban lényegében egyforma eredményt mutatott fel: valamivel kevesebb mint 9 százalékot.
Ez a trend nem mondható klasszikusan kelet-közép-európainak. Időközben ugyanis az ideológiai értelemben hasonló alakzatok – mint például a romániai Nagy-Románia Párt vagy a Lengyel Családok Ligája – kiszorultak a parlamentből, máshol meg esélyük sem volt rá, hogy a törvényhozásba jussanak. Legfeljebb azon lehet elgondolkodni, hogy a Slota-féle Szlovák Nemzeti Pártot hová soroljuk. Azt ugyanis alapjában véve a kisebbségellenesség élteti, viszont, lévén kormányzó erő, nyíltan nem kampányol unió- és NATO-ellenes jelszavakkal, és még az integrációs szervezeteknél is kevesebb baja van a kormányzati hozzá nem értéssel, visszaélésekkel, korrupcióval etc., mivelhogy ezekben az ügyekben maga is „sáros”.
Túl sokan vannak a többségi nemzet szempontjából
Ami a Slota-féléknek a magyar kisebbség, az a Jobbiknak a cigányság, az Atakának meg a török kisebbség. A három eset azonban nem egyneműsíthető. A cigányság – hogy úgy mondjam – kilóg a sorból. Létezett történelmi Magyarország, amely elnyomta a szlovák kisebbséget, és létezett ottomán birodalom is, amely vagy ötszáz éven át leigázta a bolgárokat; de sem „cigányországról”, sem „cigány birodalomról” nem tudunk. Nincs tehát olyan történelmi számla, amely a cigányok tekintetében kiegyenlítésre várna, ráadásul civilizációs, szociális, megélhetési értelemben a szlovákiai magyaroknak és a bolgár-törököknek a helyzete semmilyen fokon nem rokon a cigányságéval. Csak éppen az előbbiek a „többségi nemzet” szempontjából „túl sokan” vannak, a nemzetállami teóriákat harsogók ízlése szerint túlontúl is sokan. A szlovákiai magyarok és a bolgár-törökök egyaránt a lakosság mintegy 10 százalékát alkotják, saját politikai pártokkal, szervezetekkel, iskolákkal stb. rendelkeznek.
Ami a szlovákiai magyarság életében a komor emlékű „reszlovakizáció” volt a második világháború után – aki szlováknak vallotta magát, mentesült a Beneš-dekrétumok hatálya alól, megtarthatta állampolgárságát, vagyonát – az, mutatis mutandis, majdnem negyven évvel később zajlott le Bulgáriában a törökökkel. Csak másként nevezték, és másként csinálták. Az érintetteknek semmilyen választást nem hagytak.
1984 júniusában a Bolgár Kommunista Párt legfelsőbb testülete úgy döntött, hogy „újjáéleszti” az országban élő törökök állítólagos bolgár identitását, éspedig azzal a felkiáltással, hogy ők valamennyien bolgárok voltak, csak eltörökösítették őket abban a bizonyos 500 évben. (Hazugság.) Ennélfogva a „bolgár muszlimokat” arra kötelezték, hogy hagyják el eredeti családnevüket – így lett például minden idők legnagyobb bulgáriai súlyemelőjéből, Szulejmanovból Salamanov. Betiltották a török nyelv használatát, levettették a férfiakkal, nőkkel a hagyományos török ruházatot, bezárták a török iskolákat, sőt a mecseteket is.
Csaknem ötévnyi lázongás követte ezeket az intézkedéseket, a törökök nem voltak hajlandók zokszó nélkül belenyugodni a sorsukba. Olyannyira nem lehetett őket leszerelni, hogy Todor Zsivkov 1989-ben kétségbeesett lépésre szánta el magát: deportáltatta a legveszedelmesebbnek ítélt törököket, ami valóságos exodust indított el az amúgy politikailag nem aktív török lakosság körében. Háromszázezren szánták el magukat a „nagy kirándulásra”, amelyet a török „anyaország” egyébként föltűnő kedvetlenséggel fogadott. Kicsit sem volt felkészülve ilyen embertömeg befogadására.
„A bolgárok” felett a kommunisták, a nácik és a törökök
Zsivkov pár hónappal későbbi bukása után a rendszerváltó erők Bulgáriában is ugyanazzal foglalatoskodtak, mint szinte mindenütt másutt, ahol nemzeti kisebbségek éltek: a minden állampolgárt megillető emberi és politikai jogok helyreállításával, illetve érvényesítésével. A „kirándulók” túlnyomó többsége hazatért, a korlátozó rendeleteket hatályon kívül helyezték, megalakult a DPSZ, a „török párt”. Amely a bolgár-törökök lélekszámához mérten mindig is feltűnően jól szerepelt a szabad választásokon, olyannyira jól, hogy 2005 és 2009 júliusa között koalícióban kormányzott a szocialistákkal és Szimeon Szakszokoburgotszki (a polgárrá vedlett egykori gyermekcár, korábbi miniszterelnök) középjobb pártjával.
A 2005. április 17-én megalakult szélsőjobboldali Ataka ezt a koalíciót a plakátjain olyképpen festette le, hogy „a bolgárok” felett a kommunisták, a nácik és a törökök, közelebbről: a vörös csillag, a horogkereszt és a félhold uralkodnak. (Szegény Szimeonnak – azt leszámítva, hogy hatévesen egy nácik megszállta ország trónjára került – semmilyen kapcsolata nem volt a németekkel.)
Ez utóbb remek indításnak bizonyult. Az Ataka ütött mindenfelé. Ütötte elsősorban a szocialistákat és a török pártot, a NATO-t és az Európai Uniót, a Valutaalapot és a Világbankot, de nem kímélte Bojko Boriszovot, Szófia polgármesterét, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű új, nyíltan a hatalomra törő, jobboldali párt vezérét sem. Se szeri, se száma nem volt utcai performance-inak, amelyeken sok egyéb mellett föllépett a „nemzetárulók” és a bolgár föld kiárusítása ellen, kizárólagos jogokat követelt a többségi nemzetnek, és állást foglalt minden vagyon és jótétemény, adók és jövedelmek újraelosztása mellett.
Tartott ez addig, amíg csak a GERB idén júliusban választást nem nyert, és el nem söpörte a szocialista/szimeonista/török koalíciót. Ekkor Volen Sziderov újságíró és tévészemélyiség, az Ataka alapítója és vezére bejelentette, hogy tiszteletben tartja a választók akaratát. Októberben aztán ugyanő egy lapinterjúban a szó szoros értelmében hűséget esküdött Boriszovnak, mondván, hogy egyvalamiben érdekelt: abban, hogy a kizárólag GERB-tagokból álló új kormány „legalább tíz évig” távol tartsa a hatalomtól a szocialistákat és a török pártot.
Ez a magatartás akár ízelítőt is adhat abból, miként alakul majd 2010 nyarán a Fidesz és a Jobbik viszonya. Az Ataka mindenesetre visszavonult az utcákról.
