Az antiszemitizmus pornográfiája

Akadt legutóbb mégis egy vasárnap este, ahol a helység ügyeletes konzervatív kalapácsa ügyes ütemérzékkel egy anekdotát sütött el bizonyos amerikai egyetemről, ahol egyfelől egy német származású tanár a németek diszkriminációjáról beszélt, majd más tanárok titokban gyónták meg rejtett antiszemitizmusukat. „A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom.” Puff, vége az adás kiporciózottságának.

A fenti mondat amilyen suta, olyan hazug. Dehogy bízza másra kicsiny s bizonyítéktól fedezetlen anekdotájának tanulságát. Ezzel a szomorú történettel legott a Heti Válasz olvasóit is megkínálta. És ott az anekdota tanulságát már felvezetőjében ismertette. „Hogy van-e antiszemitizmus és rasszizmus Magyarországon? Hogyne volna, mindenhol van” – mondta és írta Lánczi András tanszékvezető egyetemi tanár, a Nézőpont Alapítvány kurátora.

Úgy hangzik, mint egy diadaljelentés. Mindenütt van, nálunk is van, heje-huja, haj. A rasszizmusra s az antiszemitizmusra globális jelenléte ad felmentést. Ha mindenütt fellelhető, úgy a légszennyezés része. Lám, még a szabad amerikai értelmiség reprezentatív képviselői is antiszemiták és rasszisták.

Az antiszemitizmus.hu weboldalon visszakereshető nyilatkozatában Lánczi azon kesergett, hogy eltűntek az ortodox, kaftános és pajeszos zsidók, ezért nincs folytatása a konzervatív zsidó gondolatnak. S hogy mi lenne ez a konzervatív zsidó gondolat? Az etnikai azonosságon alapuló jelenlét.

Lefordítom ezt a köntörfalazó megállapítást magyarra. Lánczinak hiányzik az asszimilációt tagadó, a magyar kultúrától és társadalomtól elzárkózó „etnikai” zsidó. Ez a Magyarországon egykor élt vallásos zsidóság semmit sem adott hozzá a konzervatív filozófiához, egyetlen betűt sem, világi dolgokkal nem foglalkozott. Az apró hamisítás itt arra jó, hogy a történelmi zsidóság betagozódását, emancipációját megkérdőjelezze. Vissza a gettóba!

Lánczi András tanszékvezető egyetemi tanár Fulbright-ösztöndíjasként egyetlen esztendőt töltött Amerikában, s most csak konferenciákra jár vissza, mint hallottuk, Bostonba. Engem a Fulbright történetesen a konzervativizmus fellegvárába, Claremont Californiába röpített. Évek során meglehetős rálátásom nyílott a konzervatív politikaformálók, elnöki tanácsadók tevékenységére. Elképzelhetetlen – sugallja a tapasztalatom –, hogy bármelyikük is rasszizmust melengetett volna a lelkében, az meg különösen, hogy ha igen, úgy ezt bárkinek megvallották volna. Nem ismeri a politikai korrektség vasfegyelmét, internalizálásának sikerét az, aki ilyet feltételez, konfabulál, vagy ezt bármely állítás bizonyítására használja, meggondolásra ajánlja.

A Lukács uszodában egykoron Örkény István megismerkedett egy csinos nővel. A bemutatkozás után a kacér hölgy megkérdezte, mivel foglalkozik. Író vagyok. Ne mondja, – így a hölgy, – az én apukám is olvasott egy könyvet!

Lánczinak még az anekdota szintjén sem volt elsődleges tapasztalata egyes amerikai professzorok feltételezett rasszizmusáról. A történetbe egy német kollégája avatta be. Nem ő, csak az apukája olvasott egy könyvet. Érdekes fogalma lehet az empirikus evidenciáról vagy a személyes kijelentés hiteléről a tanár úrnak.

A republikánus konzervatív rendszerfilozófia elébb bukott meg, mint Bush válságba zuhant, háborús uralma. A neokon (de már a paleokon is) mára szitokszó: alig volt politikaelméleti mozgalom, amelyik ennyire hitelét vesztette volna.

Tengerentúli rokonától a magyar konzervativizmus abban is különbözik, hogy identitáspolitikai szélsőségeit populista kámforinjekciókkal tartja életben. Lánczi András „erényetikai” megfontolások alapján igazolta a Fidesz képviselőinek kordonbontását. Szerinte az alkotmányt és a többségi elvet felülírja a természetjog, amely a politika és erkölcs összekapcsolása. Ez az érvelés felér egy szakmai öngyilkossággal.

A szélsőjobb és a konzervativizmus közös vágyálma, hogy a magyar zsidó közösség valamely prominens szervezetétől vagy tagjától kapjanak igazolást arról, hogy nem antiszemiták. Paul Lendvai leleménye a zsidók nélküli antiszemitizmus, amelyik ott is terjed, ahol még hímondónak is alig maradt zsidó. A kelet-európai rasszizmus új fejezetét nyitotta meg az antiszemiták nélküli antiszemitizmus: ez abból áll, hogy a nyilvánvaló, de jogilag nehezen tetten érhető zsidóellenes megnyilvánulásokat más szemantikai-értelmezési mezőbe osztják át. Az árpádsáv nem nyilas jelvény, a gárdaruha nem hajaz a náci egyenruhára, a turul... stb. A letagadott antiszemitizmus köti össze a konzervatív fellegvárat az utca népével: felkínálja nekik a közös titkos beszéd megfejtésének örömét. Idegenszívű, magukfajta, ezek az új keresztrejtvény szavai. Az antiszemitizmushoz nálunk keresni kell az antiszemitát. Ha igaz, hogy van antiszemitizmus, akkor azt fantomok képviselik.

A szélsőjobbot és a magyar módi konzervativizmust az köti össze, hogy közös kulturális kódjuk a kettős beszéd. Szavuknak más a színe, mint a visszája. Szöveg szerint csakugyan nehéz bizonyítani, hogy Lánczi antiszemita. Jaj, dehogy az – írta blogjában a nem irodalmi munkásságáról híres írószövetségi főtitkár. Ő személyesen ismeri Lánczit, kezeskedik érte.

Tetszik ezt érteni? A jó zsidó kaftánban jár, az antiszemita a célzásos kijelentések és anekdoták páncéljában. Ebben az értelemben Lánczi nem antiszemita. Rosszabb annál.

Lánczi András rejtett rasszizmussal vádolta egy bostoni egyetem oktatóit. Bizonyítékok nélkül állította róluk azt, hogy még mindig megkülönböztetik a németeket, továbbá azt, hogy egyikük-másikuk titokban antiszemita. S ezen nem háborodott fel, szépen belenyugodott abba, hogy fiatalok közelébe mehetnek azok, akik a nyilvánosság előtt képmutatóan letagadják a nézeteiket. Súlyos vétség, esküszegés, az állami és egyetemi törvények elárulása. Mindenütt van antiszemitizmus. Persze, de van, ahol ez nem előny, nem erény.

Halmai Gábor, a tekintélyes alkotmányjogász-professzor szalonzsidózásban marasztalta el a Lánczi-performance-ot az Élet és Irodalomban. Halmai valamennyi érvével egyetértek, a szalonzsidózás kifejezést azonban túlságosan enyhének tartom. Hol vannak ma már a szalonok, s hol a szalonképesség eszméje! Én Vásárhelyi Mária szóhasználatát venném rá kölcsön. Ez a szoft-antiszemitizmus. A kifejezés szépen fedi le az ilyen típusú kódok rokonságát a pornóval. A szoftpornó nem mutat közelről nemi szerveket. A sejtetés művészete, a körvonalaké, a könnyű megfejtés ingerével csábít.

Meglehet, antiszemitizmus mindenütt van. De például az amerikai antiszemitizmusba nem halt bele senki. Európa földje felett még sűrű a füstköd. Így itt minden antiszemitizmus obszcén, akárhogyan kódolják is.