Antiszegregáció: tettek helyett szavak

Balog Zoltán, az oktatásért is felelős magyar miniszter azt írta Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság alelnökének küldött levelében: Magyarország „az elmúlt mintegy másfél évben többször bizonyította együttműködési szándékát és törekvését a bizottság aggályainak kezelésére”.

Csakhogy aki egy kicsit is figyeli a magyarországi oktatás helyzetét, pontosan tudja, Balog mit ért együttműködési szándékon. Sokak szerint azért indult el a kötelezettségszegési eljárás, mert már az Európai Bizottság is rájött, hogy az együttműködési szándék elsősorban szavakat jelent, amelyekkel bizonyítani lehet a szegregáció elleni elkötelezettséget. Továbbá egy antiszegregációs kerekasztalt, amelyet már szinte minden szakértő otthagyott. Balog Zoltán néhány évig tudta húzni az időt, de a bizottságnál oktatáskutatók, közgazdászok és jogászok dolgoznak – őket pedig szavak helyett a tények érdeklik.

A tények pedig azt mutatják, hogy Magyarországon a rendszerváltást követően, a szabad iskolaválasztás bevezetésével elszabadultak a szegregációs folyamatok. A tanulói különbségek óriásiak. Az OECD-országokkal összehasonlítva Magyarországon a legnagyobb a család szerepe a gyerek iskolai karrierjének alakulásában: ha hátrányos helyzetű, akkor az iskola nem járul hozzá az esélyeinek növeléséhez.

2002 és 2006 között Magyar Bálint liberális oktatási miniszter olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek kedvező hatásai néhány év múlva már látszottak: az egyenlő bánásmód elvét nemcsak külön jogszabályban rögzítette, hanem a közoktatást szabályzó törvényben is. Az iskolakörzetek újraalakításával arra törekedett, hogy egyetlen oktatási intézményben se lehessen magasabb a szegény gyerekek aránya a településen lévő aránynál. Pozitív ösztönzőket is alkalmazott: az integrált pedagógiai rendszerhez önkéntesen csatlakozhattak azok az iskolák is, amelyek vállalták, hogy együtt tanítják a roma és a nem roma gyerekeket. Ezzel a pedagógusok többletjövedelemhez jutottak, tehát a rendszer honorálta a nehezebb munkát. Ezeket a lehetőségeket kihasználva vezényelt le Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterként mintaszerű deszegregációt.

Az intézkedéscsomag egyik elemeként az akkori kormányzat bevezette az Útravaló programot, amely ösztöndíjat biztosított hátrányos helyzetű gyerekeknek és mentortanáraiknak, hogy középiskolába, érettségihez, szakmához, diplomához jussanak. Mindezeknek az együttes hatására a gettóiskolák aránya lassan csökkenni kezdett (lásd grafikonunkon).

Kedvező jel volt az is, hogy a kormány lépéseit monitorozó kutatások bizonyították: a gyerekek integrált oktatása felfelé húzta a rosszul teljesítőket és nem hatott hátrányosan a jól teljesítőkre, azaz a szegény gyerekek nem rontották le a többiek teljesítményét.

Az eredményeket a számok is bizonyították: a 2009-es PISA-teszt a 15 éves tanulók szövegértési képességeinek javulását mutatták. A jobb átlagok mögött az alulteljesítők arányának csökkenése állt. 2008-tól azonban újra erősödni kezdett a szegregáció, egyebek mellett azért, mert az akkor már szocialista irányítású oktatási tárca nem tudott ellenállni az integrált oktatást ellenző polgármesterek nyomásának.

A 2010-es kormányváltás után az Orbán-kormány, első intézkedéseinek egyikeként, megkönnyítette az önkormányzatoknak, hogy iskoláikat átadhassák az egyházaknak. Néhány év alatt ötven százalékkal nőtt az egyházi iskolák száma. Ez tovább súlyosbította a helyzetet: az egyházak többsége ugyanis kimazsolázza a társadalmi elithez tartozó gyerekeket. Közben a kormány olyan döntéseket hozott, amelyek mind-mind növelik a szegregációt.

Hiába hangoztatta a miniszterelnök, hogy az önkormányzati iskolafenntartás felszámolásának az esélyegyenlőségek javítása a célja, hivatalába lépése óta egyetlen szegregált iskolát sem záratott be. Olyankor sem avatkozott be, amikor egy egyházi iskola megnyitásának engedélyezésével egyértelműen hozzájárult a helyi állami iskola szegregálódásához, sőt megesett, hogy egy korábban a szegregáció miatt bezárásra ítélt önkormányzati iskolát nyitott meg újra az állam jóváhagyásával az egyház.

Akormányzati hozzáállást jól szemlélteti az a legújabb döntés, amely az Útravaló program sorsát is érinti. Az Út a középiskolába és az Út az érettségihez programokban részt vevő nagyon szegény gyerekeknek a kormányzat ebben a tanévben már nem írt ki pályázatot. Magyarul: a kormány elvette a legszegényebb gyerekek ösztöndíját.

Aáry-Tamás Lajostól, az oktatási jogok biztosától szerettük volna megtudni, mi a véleménye a döntésről. Bár alkotmányossági aggályokat is felvet az, hogy egyik tanévről a másikra ezek a gyerekek és mentortanáraik nem kapják az ösztöndíjat, Aáry-Tamás Lajosnak minderről nincs véleménye. Vagy legalábbis lapzártánkig nem osztotta meg velünk.

– Tizedikben kaptam először Útravalót, pályáztam rá – meséli egy Borsod megyei kisfaluban élő lány, aki az idén érettségizik. Azt mondja, bár a támogatás havi ösztöndíjprogramnak indult, mindig gondok voltak a kifizetésekkel, általában néhány havonta kapta meg az elmaradt juttatást egy összegben. De mindig kifizették, ha utólag is. Az ösztöndíj mértéke függ a tanulmányi átlagtól, átlagosan 10-11 ezer forintot kaptak a gyerekek, a legjobban teljesítők 15 ezret. A mélyszegénységben élő családoknak húsba vágó ez az ösztöndíj: a 16 évre csökkentett tankötelezettség miatt ugyanis a diákok már törvényesen abbahagyhatják a tanulást, és havi 52 ezer forintért elmehetnek közmunkásnak. Sokan teszik ezt, mivel nem mindegy, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem havonta húsz- vagy ötvenezer forint-e. Az Útravaló-ösztöndíj segített abban, hogy ne a korai munkába állás legyen az egyetlen pénzszerzési lehetőség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy tájékoztatta a 168 Órát: azért nem írták ki ebben a tanévben a pályázatokat, mert az Útravaló programot átállítják állami finanszírozásról uniós finanszírozásúvá. Ezt a feladatot a Türr István Központ és a Klik végzi, és ezek csak akkor tudják a mentortanároknak és az érintett diákoknak kiírni a pályázatokat, ha az Emmi az ehhez szükséges támogatási szerződést aláírja.

A pályázatokat még mindig nem írták ki, ami azt jelenti, hogy a programban lévő legkiszolgáltatottabb gyerekek ebben a tanévben elestek az ösztöndíjuktól, s értelemszerűen a mentortanárok sem jutnak hozzá a fizetésükhöz. Úgy tudjuk, visszamenőleg sem kapják meg a pénzt.

Az uniós pályázati rendszert jól ismerő forrásunk szerint aggályos, hogy egy 2005 óta futó, eddig költségvetési forrásból működő állami programot uniós finanszírozásúvá alakítsanak. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programja (amely az uniós pénzek elosztásának céljait, indikátorait tartalmazza) elvben lehetőséget adna arra, hogy az Útravaló bekerüljön a finanszírozott programok közé. A módosításnak nyilvánvalóan az a célja, hogy a kormány tehermentesítse a költségvetést és uniós pénzből finanszírozza a programot. A kohéziós alapok elosztásánál azonban van egy alapelv, amelyet nem sérthetnek meg a tagállamok.

E szerint „az addicionalitás az európai strukturális és beruházási alapok működésének egyik alapelve. Lényege, hogy az elv által érintett régiókban az alapokból nyújtott hozzájárulások nem helyettesíthetnek strukturális célú állami vagy azzal egyenértékű kiadásokat. Más szóval a strukturális és beruházási alapokból folyósított pénzügyi hozzájárulás nem eredményezheti a nemzeti strukturális kiadások csökkentését az adott régiókban, hanem ki kell egészítenie az állami közkiadást” – olvasható a bizottság honlapján.

Vagyis: állami feladatot nem lehet közösségi finanszírozásúvá tenni. Amire tehát a magyar kormány készül az Útravaló programmal kapcsolatban, az teljes mértékben ellenkezik az uniós támogatáspolitika alapelveivel.

Ráadásul ha lejár az uniós támogatási időszak – ami az Útravaló esetében három év –, akkor a kormánynak vissza kell állítania a költségvetési finanszírozást. Vagy lemond erről a programról is. Aztán csodálkozik, hogy kötelezettségszegési eljárás indul.