A szív pártja

Egyszer arról beszélt, hogy a párthoz csatlakozó alkotó megszűnik értelmiséginek lenni. Később úgy finomított: aki az alkotás „királyi útján jár”, megengedheti magának, hogy némi távolságtartó iróniával részt vegyen a közügyekben. Képviselőjelöltként elérte az alkotó és a közéleti ember tökéletes harmóniáját?

– Az ember persze dolgozik az entrópia ellen. A szétcsúszás, a zűr ellen. A közügyek nem alapvetőek: nő a fű, a nap süt, szépek a lányok, futball és sörözés a barátokkal, ezek az igazi nagy dolgok. Családi viszonyaink, szellemi, lelki, egészségi állapotunk. Ám a polisz ügyeit intézni kell. Ha nincsenek rendezgetve, elhasalunk bennük. Muszáj komolyan vennünk. Viszont félreértés az ügyeknek ez a komor művelése, a problémák ugyanis végeláthatatlanok: ha egy megoldódik, fakad belőle két újabb. Becsülettel, de iróniával, öniróniával kezelendők.

Párt képviseletében indul a választásokon. Csak értelmiségi irónia?

– A közös ügyekben való részvétel, a politizálás par excellence értelmiségi dolog.

Korábban épp mást mondott.

– Az a félreértés, ha egy értelmiségi részérdekek mellett köteleződik el. Fölfüggeszti értelmiségi létét, ha belép abba a társadalmi kasztba, amelyet – hibásan – politikainak nevezünk. A közügyek intézésére felesküdöttek valójában közszolgák: mi vagyunk „politikusok”, amíg közügyekről beszélünk. Itt viszont az ügyek intézése helyett zömmel súlyos hatalmi játszmák folynak.

Ön közszolgának készül a parlamentbe?

– A parlamentben képviselők dolgoznak. Ha megválasztanak, „munkaidőben” nyilván fölfüggesztem a saját véleményemet, azt kell képviselnem, ami az engem választók érdeke.

Mi sarkallja erre a LMP esetében?

– Nagyon elegem van abból, ami itt folyik. Nem jó így – és ezt persze mindenki érzi. Olyan politikai alakzat mellé álltam, amelynek az a célja, hogy ne ez legyen a politika. Gomboljuk újra a kabátot! Ambicionálom, hogy a Lehet Más a Politika: az eszme és képviselői nyerjék meg a választást, noha személyes ambícióim nincsenek. Hiszek abban, hogy perceken belül radikális fordulat következik be.

Sokan ugyanettől tartanak, ha a Jobbik bekerül az Országgyűlésbe.

– Épp ezért is sokan felismerik majd, hogy meg kell változtatniuk az életüket. Gyűlölettel és gyanakvással nem megy. Megy, de irtó pocsék módon. Ebből a szempontból valóban az örvény mélyén vagyunk, de onnan el lehet rugaszkodni. Mindenki tudja, milyen veszélyes, morbus hungaricus ez a búvalbéleltség, pesszimizmus, öngyilkos hajlam, hogy nem látunk ki saját problémánkból. A balsors mint evidencia közveszélyes állapot, és kicsinyes, korrupt helyzetek adódnak belőle. Csak saját magunk ránthatjuk ki magunkat. Meg kell képződnie egyfajta – az életörömön, barátságosságon, szolidaritáson alapuló – össznemzeti belátásnak. Hogy így tovább nem!

Ez közügy?

– Ez a közügy. Ha rendbe teszed, strukturálod a saját életedet, az kihat a környezetedre. Nem zárt arccal mész az utcán, előnyt adsz egy másik autósnak – az másokat is hasonló gesztusokra ösztönöz. Ha pedig egy politikai alakzat bejelenti, hogy így, ilyen pozitív mentalitással igyekszik intézni a köz ügyeit, arra a normális többség pozitívan fog reagálni, és előbb-utóbb összeáll az a kritikus tömeg, amely ily módon radikális változást hoz a mentalitásban.

Ha most nem ironikus, akkor szerintem naiv.

– Ez a naivitás döntés eredménye. Gyárilag rosszul vagyok a cinizmustól.

Programja kissé ezoterikusnak tűnik. Illetve: tárgyszerű, ha a gazdasági gondoknak, egyéb társadalmi problémáknak alapjában lélektani okai vannak.

– Nulla ezotéria, abszolút talajgyökér. De minimum nyolcvan százalékban mindennek pszichológiai okai vannak. Betegségeknek, társadalmi nyavalyáknak is. Ha a hozzáállás gyökeresen változik, a gazdasági helyzet egy csapásra másként alakul.

Kampányrendezvényeken, már bocsánat, Mari néni is érti, miről beszél?

– Oda kell menni mindenkihez. Beszélgetni arról, ami mindenkit érint. Nem hülye a Mari néni – noha hülyítik eleget. Ilyen beszélgetéseken eleinte persze kizárólag a napi anyagi-megélhetési problémákat feszegetik, a különféle-fajta populista pártok által rájuk tukmált dolgokat. De aztán érteni kezdik, amit mondok. A kampányom arról szól, miként kezdjünk valamit a saját életünkkel. Hogyan tehetünk a rossz közérzetünk ellen. „Leveszed”, ha normálisan szólnak hozzád. Értékeled. Hat rád.

Az LMP-nek gyakorlott populisták az ellenfelei a választásokon. Elég ellenük a hit, a szív, a normalitás?

– Én viszont gyakorló őszintén beszélő vagyok. Az írás – őszinteséggyakorlat. Az LMP legnagyobb ellenfele a rossz közérzet és az őszintétlenség. Ezek legyőzhetők.

Látja magát a parlamentben, a „szokott” arcok között?

– Nem. Ha úgy adódik, majd meglátjuk.

Felszólalásai csak arról szólnának majd, hogy „szeressük egymást, gyerekek”?

– Mindenki egy-egy „érdekszféra”, és a legtanulatlanabb ember is képes ezt átlátni. Optimális esetben érdekeink, és nem hiszterizált érzelmeink mentén választunk képviselőt, aki akkor működik jól, ha a különféle szakkérdésekről szakértőkkel konzultál. És nem okoskodik olyan ügyekben, amelyekben nem ismeri ki magát, és semmiképp sem akar vezér, vezető lenni. Én, azt hiszem, a kultúra ügyeiben tűrhetően kompetens vagyok.

Jelentkezett az LMP-be, vagy hívták?

– Hónapok óta rágták a fülemet. Azt válaszoltam, segítek, egyebekről szó sem lehet. Aztán egyszer mégiscsak győzött a kíváncsiság, milyen is ez belülről: nemcsak dumálni meg siránkozni, hanem csinálni valamit. Hogy milyen egy kampány. Kihívás mindenképp. Szívesen leülök bárkivel beszélgetni, vitázni, mert tudom, nincs alternatívája annak, amit mondok. Amit a nagy pártok csinálnak, ahogy általános iskolások szintjén anyázzák egymást – egyszerűen szánalmas. És halálveszélyes a nemzetre nézvést. Pusztán arról szól, ki kerüljön hatalmi pozícióba, és aki ezt nem látja, az nem akarja látni. Amivel hozzájárul ehhez a közborzalomhoz.

A nagy pártok támogatottsági százalékai ezek szerint azt is mutathatják: milyen sokan nem akarják látni.

– Támogatottságuk radikálisan korlátozódni fog a reménytelen, frusztrált fanatikusaikra, ha a polgárok kritikus tömege belátja: nem jó olyanok kezére bízni a közügyek intézését, akiknek nincs egy árva őszinte gesztusuk sem.

Miért indul az LMP, ha nem a hatalomért?

– A végrehajtó hatalomért, amely nélkül nem lehet átvinni a legjobb dolgokat sem. Nagy különbség! Az LMP számomra egyfajta virtualitás: legyen, mert lehet más a politika. Nincs mese, be kell kerülnie a parlamentbe, hogy a magyarok egyáltalán tudomást vegyenek róla. Politikai elemzők szinte meg sem említik, úgymond nem lehet „mérni”. Ezt nem hiszem. Biztos, hogy a relatívan csekély ismertsége mellett is már most minimum két százalékon van. Ami a következő másfél hónapban meredeken emelkedni fog. Ugyanis az igaz szívvel bírók bele fognak szeretni. Na jó: megkedvelik. Aki az LMP-t választja, nem a hatalmat vadul akarókat, hanem közügyek normális intézőit keresi. Mindenki idetartozik – függetlenül attól, hogy tagja-e az LMP-nek –, aki így érzi. Milliók, akik még nem is tudják, hogy idetartoznak.