A stróman korrupciós bróker – Jancsics Dávid: A gázszerelő már nem is szimbólum, hanem mítosz

– A korrupciókutatás sajátos kutatási ág. Nem értelmezhető statisztikai módszerekkel, nem mérhető, mint az időjárás.

– A korrupció – ellentétben más társadalmi jelenségekkel – statisztikai módszerekkel tényleg nem megragadható. Közhely, mégis el kell fogadni: rejtett bűncselekményekről van szó. A folyamat akkor működik, ha mindkét fél nyer rajta valamit, a titkosság a résztvevők érdeke. Emiatt kimutathatatlan, hogy egy-egy országban mekkora a korrupcióban érintett populáció aránya.

– Kollégájával, Jávor Istvánnal írt, díjnyertes tanulmányának terepmunkálatainál a mélyinterjú műfaját választotta. Ez mennyivel pontosabb eszköz?

– Ha az ember hiteles szereplőt talál, aki a dolgokba belelát és hajlandó is információt adni, elég sokra juthatunk. De ebben nincs újdonság. Újságíróként a módszert nyilván ismeri.

– A modern társadalmak kiirthatatlan toposza a korrupció feltartóztathatatlansága. Magyarország korrupt országnak számít?

– Önképe szerint egyértelműen az. És szerintem is egyre rosszabb a helyzet. A Transparency International percepciós indexe azért vitatható (a tisztasági rangsorban az első harmad végéhez tartozunk), mert globális szinteket, korrupciós közérzetet mér. A valószínűség ebben annyi, hogy a korrup­­ciós közérzet és a valóságos korrupció között valami összefüggés mégis van. Nyilvánvaló, hogy ez a felszín. De ebben is tíz éve csúszunk lefelé.

– Az ezredforduló óta kérlelhetetlen politikai harcok folytak. Hevességük az uniós csatlakozás után, 2006-ban járt a csúcsra. A Fidesz az uniós pénzek fölötti ellenőrzést véletlenül sem akarta átengedni.

– Ez valóban felszította a szenvedélyeket. Riválisairól minden politikai résztvevő a legrosszabbat feltételezi. És hamarosan ki is derült, az uniónak nincsenek hatékony ellenőrző mechanizmusai, az újonnan belépő államok pedig képtelenek a szereplőket féken tartani. A csatlakozási folyamat alatt mindenki óvatos volt, a legszebb arcát akarta mutatni. Amikor aztán bekerültünk, azonnal észrevettük, az uniónak nincsenek hatékony korrupcióvédelmi intézményei. A csatlakozott államoknak viszont nagy számban vannak szabálykerülő politikusaik. 2010 után jött létre a state capture-nek (foglyul ejtett államnak) nevezett szerkezet. Baljós jelek már korábban voltak: állami szervezetekbe, intézményekbe (például az ügyészségre) bizonyos csoportok benyomultak. Ez még laza szövésű, esetleges rendszernek látszott. 2010 után, a kétharmad birtokában már nyíltan is megmutatkozott.

Fotó: Pándi Balázs/Index

– Ön nem osztja a divatos maffiaállam-megközelítést?

– Az ötlet szülőatyja, Magyar Bálint szerint a state capture-rel az a gond, hogy eredetileg másra találták ki. Olyan helyzetekben használják, mikor a gazdasági szereplők próbálják a törvényhozókat a kedvező szabályozás érdekében befolyásolni. Amit látunk, nem így néz ki. A tranzakciót nem a gazdaság, hanem a politika kezdeményezi. A kormányzat próbálja az érdemdús nemzeti keveseket minél kedvezőbb helyzetbe hozni. Nem csupán előnyös döntések születnek. Komoly állami források kerülnek magánkézbe.

– Mindez, mint állította, a fejlett strómanrendszer közvetítésével bonyolódik le.

– Kétes gazdasági szereplőket Magyarországon mindig is alkalmaztak. A gázszerelő több mint szimbólum, emblematikus közéleti figura: szerepe, funkciója és mítosza van. A strómanok mögött állnak a valódi tulajdonosok. Erre mondják a kutatók, ez nem state capture helyzet. Ez maga a megkettőzött államszerkezet, Magyar Bálint értelmezése szerint a maffiaállam. Az elnevezésnek nem tulajdonítok jelentőséget. Ez olyan korrupció, amely lényegi pontokon tér el a hagyományos korrupciótól. Az utóbbinál a felek titokban egyeznek meg. A korrupció cserét jelent, amelyen mindkét fél nyer. Amit a strómanrendszerben látunk, az bonyolult vagyon- és tőkeelosztási helyzet. Lényeges szempont, hogy nem a társadalom érdekében történik. Szabályozását maga a központ végzi, egyúttal megszabja a kifizetés és a viszontszolgálat rendszerét. Mert valamit adni is kell. Hogy a rendszer átgondolt, a törvényalkotás módja is jelzi. A lehetséges kiskapukat is beépítik.

– A stróman belenőtt az állami intézményrendszerbe?

– A legfontosabb, lényegi eleme. A stróman kulcsszereplő. A folyamat bonyolult, mert a pályázaton nyerni kell, a tulajdont átvenni, bizonyos ideig kötelező működtetni. A pénzt le kell adózni, elutalni, de közben ügyelni arra, hogy a stróman mögött álló szereplő láthatatlan legyen. A stróman a korrupció kockázatát vállalja gazdája helyett.

– Ilyen skrupulusaik nincsenek. A Mészáros Művek a teljes közéletet behálózza.

– Maga a stróman korrupciós bróker. Ő közvetít a szereplők és jövendő vagyonuk között. Ennek számtalan variá­­ciója van, de az az igazság, hogy nem látunk bele. Stróman lehet az ág­­rólszakadt homeless, a biztonsági őr, a régi barát, az iskolatárs vagy a nagymama. Ha a hajdani Közgépet néztük, olyan monstrumot láttunk, amely bevételei­­hez képest embereket alig foglalkoztatott. Közvetítő szervezet lehetett. Feladata is az volt, hogy begyűjtse, leossza a beérkező üzletet. Ehhez be kellett vonni az alvállalkozókat is. A stróman gondoskodhat arról, hogy a befektetett pénz politikai tőkévé, sajtóvá, kampánypénzzé alakuljon. Maga a rendszer jól menedzselt szervezet. Lánczi András nyilatkozta, hogy a nemzeti tulajdonos tőkéhez juttatása a Fidesz magasztos feladata.

– Hogy osztozik a stróman és a főnöke– Vagyonrészt kap a stróman, vagy fizetést?

– Ebbe nem fogunk belelátni. Látjuk a felszínt, látjuk a tulajdonosokat, a vándorló tulajdonokat. Hogy maga a rendszer miként működik, arról csupán feltételezéseink lehetnek. Tudni kell, hogy a state capture „legális”, a pénz elterelése a törvényekben is megfogalmazódik. Önmagában ez nem elég. Komplett kormányzati struktúrát kell piaci szereplők, alvállalkozók bevonásával kézben tartani. Patrónus-kliens viszonyokat hálózattá építeni. Zsarolható szereplőket kell keresni és sakkban tartani.

– A rendszer sajátossága a szigorú centralizáltság?

– A rendszer a végletekig központosított, ami ellene megy annak, ami a 21. században jellemzi a modern nyugati államot. A kormányzatok decentralizáltak, a döntések az alsóbb szintekre tolódnak. Magyarországon megfordult a világ. Szűk, informális klikkek működtetik az államot.

– Ritka az oligarcha–gazda-háború. Mégis láttunk rá példát.

– Simicska Lajos nyakas figura, de ő fogalmilag már rég nem volt stróman, inkább rejtőzködő oligarcha. De említhetjük Spéder Zoltán bukását, a preventív sajtókampányt is. Nagyon szűk belső körben dőlnek el a kérdések. Rég nem számít, ki a miniszter. Ők bábok. Hosszú ideig alig tudtuk, ki vezeti a földművelési tárcát, ki az egészségügy felelőse. Az egésznek semmi jelentősége.

– Az oligarchának van döntési szabadsága?

– Simicskának például volt, emberei ott ültek a NAV-nál, a stratégiai fontosságú minisztériumokban. A főnökön kívül akadhat néhány mellékszereplő is, ilyen oldalcsoport a Matolcsy-klán is. Ezek hozhatnak szuverén döntéseket, ha bizonyos határokat nem lépnek át. Orbán őket is versenyezteti, néha vissza is nyesegeti.

– Magyarország rosszabb helyzetben van, mint az azonos súlycsoportban lévő peremállamok?

– Ha nem is vagyunk rosszabb helyzetben, állapotunk romlékonyabb. Az uniós államokban példátlan ilyen mértékű hatalomkoncentráció. Szlovákiában, Romániában ma is léteznek független intézmények, Magyarországon nincsenek ilyenek. Most indult koncentrált támadás a függetlenség maradékának tartott civil szervezetek ellen. A négyévente tartott választások jelentik a demokrácia maradványait.

– Sokan hitték, az uniós tagság mérsékli a korrupciót. A beáramló pénz nem lehet martalék.

– Ellenkezőleg. Az ingyen pénz iszonyú kísértés volt. Az unió nem tud mit tenni, ha kényszerítő eszközöket nem kíván alkalmazni, márpedig nem kíván. Az OLAF-eljárás nehézkes, bürokratikus procedúra, amelynek végén a bűnös többnyire megússza. Amikor Amerika gyorsmenetben kitiltotta a vélt korrupciógyanús szereplőket, akkor egy percre beijedtek. Az nagyon is számított.

– Többször is hangsúlyozta: bármennyire felelős a vezető klikk, a pályázatoknak vannak végrehajtóik is.

– Kétfajta mintázat létezik. Van egy szűk gazdasági elit, amelyet kitömnek közpénzzel. Ezek valóban tételek. Ez olyan klientúrarendszer, amelynek minden apró sejtjét táplálni, gondozni kell. A trafikkoncessziók szétosztása a példa. Meg is kapták a részüket a helyi potentátok a rendszer alsóbb szintjein, a polgármesterek rokonai, feleségei. A vállalkozói kedvezményezett körbe szintén párthűség révén kerülhetsz be. A helyi megbízásokat (villanyszerelést, iskolafestést, asztalosmunkát) nem mindenki kaphatja meg.

– Miként hat a gazdaságra a strómanrendszer virágzása?

– Rengeteg kárt okoz, kezdve azon, hogy a protekcionista állam bizonyos területeket preferál, másokat hanyagol. Lényegében nem kormányozza ezeket. A közoktatást és az egészségügyet tudatosan vagy puszta közönyből kivérezteti. Azzal is rontja a helyzetet, hogy tehetséges fiatalok helyett a vezető posztokra lojális figurák kerülnek. A gazdaság egyre kiszámíthatatlanabb, a monopolhelyzetbe kerülő szereplők feljebb hajtják az árakat. A gazdasági élet nem piaci mechanizmus, inkább lojalitási verseny. Gazdasági szemléletük is ósdi. A startup ágazatokat (informatika, szellemi befektetés) az állam egyáltalán nem segíti. Az infrastrukturális beruházások (útépítés, hídépítés) a korrupció melegágyai.

– Korrupció miatt Magyarországon mégis képtelenség megbukni. Miért?

– Ha jogilag nézem, a kulcsszó egy név: Polt Péter. Hogy a választó apatikus, az hozzáállás kérdése. Pillanatnyilag beéri annyival, hogy ezek loptak, amazok lopni fognak, minek tépjem magam.

– Az interjúk során beszélt olyan gazdasági vezetővel, aki azt állította, az állami nagyberuházásra szánt pénz hetven százaléka csurgott el. Meddig lehet ezt a rendszert fenntartani?

– Racionális időkeret nincsen, mindent túl lehet élni. Véletlenek vannak. Talán nem láttunk példát arra, hogy egy fejletlen, pangó ország évtizedekig kibírta alacsony GDP-bővüléssel, fokozatos leépüléssel– Döntő kérdés, 2020 után lesz-e forrás a rendszer finanszírozására. Ha egy állami intézményhálózat rendszerszinten ennyire korrupt, ha mindenkit fogva tart, előbb-utóbb nem lesz szereplő, aki érdekelt lenne felszámolásában, miközben persze működésképtelen. Ez maga az összeomlás. Azok az intézmények is a NER függelékei, amelyeknek a lényege a független működés. Ördögi mixtúráról van szó, még sincs biztosíték arra, hogy egy váratlan esemény, gazdasági sokk el ne sodorja. A Nemzeti Együttműködés Rendszere kitarthat, de akár holnap össze is omolhat.

– Ez nekünk talán téma, de milyennek tűnik Amerikából nézve?

– Közel sem olyan nagy ügy, mint idehaza hiszik. A CEU-botrány számított. Az egyetemek erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek.

– Ön mondta: Magyarország az az ország, amely legmesszebbre jutott a putyini úton. Nem túlzás ez?

– Így gondolom. A mai Magyarország keleti autokráciákra hasonlít. Persze nem olyan brutális, mint referenciaállama. A fizikai erőszakot leszámítva a rendszer torz nyomon halad.

 

Jancsics Dávid

Fotó: Pándi Balázs/Index

a San Diegó-i Állami Egyetem Közigazgatási Iskolájának professzora. Általános érdeklődési területe a közigazgatás, a szervezetelmélet és a gazdaságszociológia.

Szűkebb kutatási témái a korrupció, a szervezeti deviancia és az informális gyakorlatok alakulása a posztkommunista régióban és az amerikai–mexikói határon átívelő korrupció. Korábban a Rutgers Egyetem tanára és kutatója volt.

A John Jay College of Criminal Justice adjunktusaként kutatásmódszertant és kvalitatív módszertant oktatott. A Transparency International magyarországi felügyelőbizottságának tagja.