A kabát újragombolása

2014. május 2., 20:03

Újra kell kezdeni, mint 1990-ben.
Szekeres Imre
szocialista politikus (Facebook.com, 2014. április 7.)

A ránk, szocikra négy éven át zúduló kormányzati médiaorkán dacára a Fidesznek sikerült 650 ezer szavazót elveszítenie, mi pedig 200 ezerrel több ember támogatását kaptuk meg 2010-hez képest.
Szanyi Tibor
szocialista politikus (Facebook.com, 2014. április 7.)

Ha nem is eléggé, mégis 20 százalékkal növeltük szavazóink számát. Ez sajnos kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozzuk az igazságtalan választási törvény aránytalanságát.
Mesterházy Attila
szocialista politikus (Facebook.com, 2014. április 7.)

A vidéki emberek számára meggyőzőbb volt a rezsicsökkentés, mint a százezer forintos minimálbér.
Gőgös Zoltán
szocialista politikus (Napló, 2014. április 8.)

Ha megvernek, nem feladni kell, hanem készülni a következő küzdelemre.
Gyurcsány Ferenc
DK-politikus
(Facebook.com, 2014. április 8.)

Ez a kampány, ez a szervezeti keret, ez a megoldás nem alkalmas arra, hogy legyőzzük Orbán Viktort.
Szigetvári Viktor
E14-politikus
(ATV, 2014. április 8.)

Az elitnek való megfelelési kényszer ide vezet.
Lukács Zoltán
szocialista politikus (Facebook.com, 2014. április 9.)

Ezt a választást alulról lehetett volna megnyerni. A négymillió szegény kiáltott egy baloldali program után.
Szentpéteri Nagy Richárd
alkotmányjogász
(ATV, 2014. április 9.)

Nem értettük meg Magyarországot.
Bajnai Gordon
E14-politikus
(ATV, 2014. április 9.)

A vereség azt jelenti, hogy a választópolgárok nem bennünk látták a jövőt.
Botka László
szocialista politikus (ATV, 2014. április 10.)

A parlamentben most azok képviselhetik a baloldalt, akik már kétszer is megbuktak.
Gábor György
vallásfilozófus
(168 Óra, 2014. április 10.)

Nem vagyunk már messze a többpártrendszeri egypártrendszertől.
Mester Ákos
újságíró
(168 Óra, 2014. április 10.)

Bár a szavazók ismerték a regnáló jobboldali figurákat, megszavazták őket még egyszer. Ha ebből nem tanul a baloldal, akkor nem újabb négy év, hanem többgenerációs korszak áll előttünk.
Fleck Zoltán
jogszociológus
(168 Óra, 2014. április 10.)

A Mesterházy vezette Összefogásnak nem volt olyan lendülete, hogy ezt az akadálypályát leküzdve elébe tudjon vágni a lejtőn szaladó Fidesznek.
Debreczeni József
DK-politikus (Magyar Narancs, 2014. április 10.)

Pillanatnyilag nem a személyi ügyek a legfontosabbak. Nem gombhoz keresünk kabátot, hanem a kabátot (a stílusunkat, nyelvünket, módszereinket stb.) kell átfazoníroznunk, megstoppolnunk.
Lendvai Ildikó
szocialista politikus (Facebook.com, 2014. április 12.)

Súlyos vereség volt, aminek a következményeivel szembe kell majd nézni.
Kuncze Gábor
liberális politikus
(ATV, 2014. április 12.)

A baloldali közösséget össze kell tartani, a sikerhez azonban világossá kell tenni a szövetségen belüli nézetkülönbségeket is.
Scheiring Gábor
PM-politikus
(Napló, 2014. április 12.)

Lehet, hogy abban is tévedtünk, hogy az emberek lázadni akartak.
Vadai Ágnes
DK-politikus
(ATV, 2014. április 15.)

A közös listánk élén Fodor Gábor, Bajnai, Gyurcsány követte a pártelnökünket, akikről már egyszer a választók elmondták a véleményüket 2010-ben. Most elmondták még egyszer.
Márton Roland
szocialista politikus (Fejér Megyei Hírlap, 2014. április 16.)

A baloldal megspórolta a lábmunkát.
Lengyel László
politológus a baloldalról (ATV, 2014. április 16.)

A magyar választók jobban respektálják az egységet, mint a folyamatos belviszályt.
Vágó Gábor
volt LMP-politikus (Oxox.hu, 2014. április 17.)

Összeállította:
Zöldi László