Magánrepülőgépen, félmillió forintos Gucci pulóverben vitte orvoshoz a macskáját Vajna Tímea

2018. október 28., 10:46

Szerző:

„A mosoly mögött sok sírás van” – adta híül Andy Vajna filmügyi kormánybiztos felesége az Instagramon, hogy aggódik a macskákáért. Vajna Tímea egy magánrepülőgépről posztolt egy képet, amelynek a tanúsága szerint éppen Los Angelesbe tart, hogy orvosi kezelésre vigye a házi kedvencét. Aludni sem tudott az aggodalomtól – derül ki a poszthoz fűzött kommentárból – a magánrepülőgépet pedig csak kölcsön kapta a férjétől a születésnapja alkalmából. Az alkalomhoz illő Gucci pulóver, amelyet Vajna Tímea felvett, 1650 dollárba (átszámítva 470 ezer forintba) kerül. 

Vajna Tímea macskáját, Chanelt szeptember végén műtötték vesekő miatt, a magánrepülőgépezés pedig nagy divat lett a NER-ben, Orbán Viktor is lazán kijelentette, ő harminc éve velük jár külföldi sporteseményekre,és ezután is velük fog.

(A 444 nyomán)

A női sneakerek között már számtalan márkájú, fazonú és színű modell közül választhatunk. Ez a bőséges kínálat azonban nem feltétlen könnyíti meg a döntést számunkra – sőt sok esetben meg is nehezítheti. Már pedig nem árt okosan választanunk, különösképp akkor, ha sportoláshoz keresünk sneakert magunknak, ilyenkor ugyanis az egészségünk megőrzése a tét. Az alábbi négy tipp segítségével viszont jelentősen egyszerűbb lehet megtalálnunk a számunkra valóban ideális darabokat.

A vállalkozások, cég sikerének egyik alapja, hogy megfelelő munkaerőt találjon, és persze meg is tartsa a dolgozóit. Manapság azonban nem sok cégnél tapasztalható munkaerőhiány, vagy épp olyan dinamikus fejlődés, amely több munkatárs felvételét indokolja. Megfelelő munkaerőt találni azonban nem egyszerű feladat, és többféle módszer is van már rá. Az egyik természetesen az, ha egy megüresedett pozícióra a cégen belül keresünk valakit, aki már ismeri a céget, és kellő tapasztalattal rendelkezik. Ettől még persze az ő pozíciója megüresedik, tehát mindenképp szükség lesz új emberre.