Kunovics Katinka elárulta, hogy férjhez ment és hogy hova költöztek külföldre

Kunovics Katinka annak idején a Romantic együttessel lett híres, együttestársa, Gáspár Győző az esküvőn is ott volt, de mégsem lehetett tanú.

2024. május 9., 07:57

Szerző:

Kunovics Katinka már nem hajadon és már nem is Magyarországon él – két fontos bejelentés egyetlen Story magazinban!

Kunovics Katinka férjhez ment

A Romantic énekesnőjét tavaly az Ázsia Expresszben láttuk utoljára, Nagy Alekosszal szópárbajba is keveredtek. De ez azóta már szépen lecsengett, és most Kunovics Katinka életében először végre férjhez ment a szerelméhez, Zoltánhoz, akivel már négy éve vannak együtt. Zoltánnak volt már korábban egy házassága, derül ki a lapból.

Az esküvőt korábban kétszer lemondták, de a harmadik időpont már jó volt: a múlt szombaton, azaz május 3-án volt meg a kézfogó, igaz, másfél órás késéssel. Ennek az okairól a következőket mondja Kunovics Katinka, említve, hogy Gáspár Győzőt választották tanúnak, de aztán végül egy malőr miatt a showman mégsem lehetett a tanú.

„Nem vittem magammal a személyi igazolványomat, ez valahogyan nem jutott eszembe, és a teendők listájáról is lemaradt. Tíz percre lakunk, Zsuzsi gyorsan hazaszaladt érte. Aztán kiderült, hogy a tanúm, vagyis Gáspár Győző személyi igazolványa januárban lejárt, így ő nem tanúskodhatott. Végül egy barátnőm ugrott be, neki volt érvényes papírja”

– meséli az esküvővel kapcsolatos kalamajkákat Kunovics Katinka.

Külföldön dolgozik

Az interjúból kiderül, hogy a pár mindkét tagja már a Kanári-szigeteken dolgozik, és pár héten belül Kunovics Katinka gyermeke is csatlakozik majd hozzájuk.

„A lányom majd a tanév végén jön utánunk, a szeptembert pedig kint kezdi egy spanyol–angol két tannyelvű iskolában”

– mondja a menyasszony, akinek az instagramos bemutatkozásában az áll, hogy

„zongora tanár” (sic!),

amiből arra következtethetünk, hogy zongoratanárként dolgozhat kint a Kanári-szigeteken, ahol egyébként már egy nagyobb magyar közösség létezik. Rohamosan megnőtt ugyanis azoknak a magyaroknak a száma, akik az elmúlt években lakást vásároltak a Kanári-szigeteken, azon belül is főleg a turizmus miatt egyre élhetetlenebb Tenerifén. Az időjárás, a nyugalom és az elfogadó társadalom mellett a legtöbben befektetési szemponttal magyarázzák a jelenséget – írta meg a Hvg.  

Mit szólna hozzá, ha 35 millió forintért vehetne egy teljesen felújított 45 négyzetméteres, egyszobás, teraszos lakást örökpanorámával az óceánra? Esetleg egy 2000 négyzetméteres gyümölcsöst, vidéki nyugalomban, csodálatos hegyek között, narancs-, mangó- és avokádófákkal – 23 millió forintért? Ha vonzónak találja az ajánlatot, nincs vele egyedül: bármilyen meglepő, de az elmúlt években több száz magyar vett ingatlant a Kanári-szigeteken. Ezen belül Tenerife déli részén ma már teljesen „elmagyarosodott” apartmankomplexumokat is találni – írja a lap.

(Kiemelt kép: TV2/Ázsia Expressz)