Titkos megbeszélésen vett részt Putyin

Az orosz elnök a nemzetbiztonsági tanáccsal folytatott megbeszélést a háborúról.

2022. augusztus 13., 16:16

Szerző:

„Ma olyan biztonsági problémákat tárgyalunk, amelyek a szó szoros értelmében katonai jellegűek” – mondta Vlagyimir Putyin az ülés megnyitója előtt, aztán kizavarták a sajtót a teremből – írta a Portfolio a RIA Novosztyi nyomán.

Mivel egy titkosított megbeszélésről van szó, ezért nem lehet tudni, hogy pontosan miről szólt a megbeszélés, de Putyin szavaiból következtetni lehet, hogy az orosz-ukrán háborúról folytathattak diskurzust.

Mindenki a zaporizzsjai atomerőműre figyel

Az utóbbi napokban a többször is lőtték a zaporizzsjai atomerőmű területét. Az orosz és ukrán fél egymásra mutogat a rakétázások tekintetében, egyikük sem vállalja magára. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója már többször is kifejezte aggodalmát a helyzet miatt.

Rafael Grossi pénteken azt közölte, hogy jelenleg nem jelent biztonsági kockázatot az atomerőmű, de ez bármikor megváltozhat.

Az atomerőmű jelenleg orosz kézen, akik túszul ejtették az ott dolgozókat. A BBC létesítmény két, név nélkül nyilatkozó munkatársával tudtak sms-interjút készíteni, akik arról számoltak be, hogy az oroszok kikapcsolták az internetet, és csak orosz SIM-kártyákat használhatnak. Az üzenetekben többször is megemlítették, hogy a személyzet tagjai az oroszok túszai, emiatt megfélemlítve élnek. A dolgozók szerint az orosz katonák az erőmű tetejét és egyéb részeit bázisokká, laktanyává alakították, és sok szemetet hagynak.

(Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Gunyejev)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).