Jakab Péternek is megvan a bűvös 20 ezer aláírása, megint tolvajozott egyet

Így hárman indulhatnak a miniszterelnök-jelölti címért. 

2021. szeptember 3., 11:50

Szerző:

Kevesebb, mint két hét leforgása alatt végül Jakab Péternek, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének is sikerült összegyűjtenie az előválasztás kormányfő-aspiránsként való indulásához szükséges 20 ezer aláírást. A Jobbik jelöltje pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hivatalosan is nyilvántartásba vette az ellenzék által felállított Országos Előválasztási Bizottság. Jakab Péterrel együtt három ellenzéki jelölt mérettetheti meg magát az ellenzék közös miniszterelnök-jelölti posztjáért. 

„Hivatalosan is nyilvántartásba vett az Országos Előválasztási Bizottság!” – írta délelőtti Facebook-posztjában Jakab Péter. A politikus azt írta: „A fotelforradalmárok még soha semmit nem változtattak meg, pedig a változásra most nagyobb szükség van, mint valaha! Az előválasztáson való részvétel az első határozott lépés abba az irányba, hogy fizessenek meg a tolvajok, és végre jól éljenek a magyarok”.

Korábban írtunk róla, hogy elsőként Karácsony Gergely főpolgármesternek megszereznie a miniszterelnök-jelöltséghez szükséges 20 ezer aláírást. Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje múlt héten pedig a 20 ezret jelentősen megugorva, mintegy 60 ezer aláírást gyűjtött be. Erről bővebben itt olvashat. Jakab Péter és a pártja egyelőre nem közölte, hogy pontosan mennyi aláírást gyűjtött össze. 

(Kiemelt kép: Jakab Péter Cegléden, 2021. július 16-án. Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala)