Nem élő műsorvezető vezeti a Deltát a Duna TV-n

Egy olyan nő vezeti a Duna TV Delta című műsorát, aki nem is létezik hús-vér valójában.

2024. április 16., 12:41

Szerző:

Nem élő személy az a műsorvezető, aki a Duna TV egyik népszerű műsorát vezeti vasárnaponként. A Delta forradalmi újítással indult egy olyan műsorvezetővel, akinek a hangja és a külleme sem valós. Megjelenését, arcát és hangját egyaránt a mesterséges intelligencia (MI) hozta létre korábban már meglévő programokból – írja a Hvg. 

Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt az MI segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában. Még nevet is kapott a Duna TV nemlétező műsorvezetője. 

A rekordösszegű költségvetéssel működő köztévé teremtett egy Bíró Adát a Duna TV-re 

Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen technológiai újdonságnak helye és adott esetben fontos szerepe is van, hiszen a műsor a tudománnyal foglalkozik, és újításokat igyekszik bemutatni. Hozzátette: ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.

A legmodernebb nyelvi modellt használták ahhoz, hogy az MI által megalkotott műsorvezető szépen beszéljen magyarul, a legújabb videós modellt pedig ahhoz, hogy megmozdulhasson. Mint a műsorban elhangzott, ezen technológiák érzékeny egyensúlya kellett ahhoz, hogy Bíró Ada elmondhassa a nézőknek a nagyvilágból az aktuális tudományos híreket.

Szűts Zoltán média- és digitálispedagógia-kutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja az M1-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciát az ember alkotja, és az ember irányítja. Az MI-vel foglalkozó szakember hangsúlyozta: a történelemben minden technológia felfordulással járt, csakúgy, mint a mesterséges intelligencia, de nem félni kell tőle, hanem kipróbálni, megérteni, hosszú távon pedig használni.

„Az elmúlt évtizedben a digitalizáció kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen módon átalakul a munka világa, és a mesterséges intelligencia az a trend, ami mindenképpen egy ugrást fog jelenteni. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek meg fog szűnni a munkájuk. Sőt! Ez azt jelenti, hogy más jellegű lesz maga a munka. Nyilván mindig kihívást hordoz egy technológiaváltás, a mesterséges intelligencia esetében azt kell tudomásul vennünk, hogy ez a technológia asszisztensként működik. Segítőként működik” – hangsúlyozta Szűts Zoltán.

Az idén 142,5 milliárd forintból (ami rekord összegnek számít) gazdálkodik az MTVA. 2010-ben a támogatási összeg 64 milliárd forint volt még, tehát azóta már több mint duplájára nőtt a köztévé pénzügyi támogatottsága. 

(Kiemelt képünkön: a Duna TV Facebook oldalán közzétett videó képernyőfelvétele)