Döntetlent játszott a női kézilabda-válogatott Szlovéniában

A novemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 22-22-es döntetlent játszott Szlovénia vendégeként a csütörtökön Celjében rendezett edzőmérkőzésen. A két csapat szombaton 17.30-tól Ljubljanában ismét megmérkőzik egymással.

2022. szeptember 29., 21:00

Szerző:

 

 

Szélsőgólokkal kezdett a magyar női kézilabda-válogatott és a tizedik percben vezettek először (3-4). Jó néhány technikai hiba és eladott labda volt mindkét oldalon, a találkozó barátságos jellege viszont időnként nem mutatkozott meg, mert nagy volt a küzdelem a pályán. A 22. percben még 9-7-re vezettek a magyarok, de a cserék miatt megtört a lendület, amit az egyre jobban védekező házigazdák kihasználtak, és egy 5-0-s sorozattal zárták az első félidőt. 

A második felvonás első felében a szlovénok őrizték előnyüket, majd a magyarok egyenlítettek (17-17), és Klujber Katrin kihagyott büntetője után Kácsor Gréta akciógóljával harminc perc után ismét náluk volt az előny. A védekezés ismét jobban működött, de támadásban megint jöttek a hibák. Egy ideig úgy tűnt, az elsőhöz hasonlóan a második félidő hajrája is a hazaiaknak sikerül jól, hiszen 65 másodperccel a vége előtt két góllal vezettek, azonban Fodor Csenge a hatvanadik perc elején, majd négy másodperccel a vége előtt is betalált, ezzel döntetlenre mentette a meccset. 

A magyar válogatottban Klujber hat, Lukács Viktória négy gólt lőtt, Szikora Melindának pedig 15 védése volt. A szlovénoknál Tjasa Stanko és Tamara Mavsar is öt találattal zárt. 

A két csapat 16. egymás elleni mérkőzésén 13 magyar siker mellett harmadszor született döntetlen.

Eredmény, női felkészülési mérkőzés: 

Szlovénia-Magyarország 22-22 (12-9)

lövések/gólok: 40/22, illetve 37/22

gólok hétméteresből: 5/5, illetve 6/5

kiállítások: 10, illetve 2 perc

A vasárnap óta Siófokon edzőtáborozó keretből Tóth Nikolett, Helembai Fanny, Kovács Anett és Pásztor Noémi nem szerepelt a meccsen.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI/Kovács Tamás)