A magyar kormány álmai mennek a levesbe? Durva vámokat vethet ki az EU a kínai elektromos autókra

Az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét – fogalmazott korábban a nemzetgazdasági miniszter. Úgy tűnik, hogy az EU nem így gondolja. 

2024. május 22., 13:36

Szerző:

Két héten belül bejelentheti az EU, hogy extra vámokat vet ki a kínai elektromos autókra – írja a Hvg. Július elején zárul le ugyanis az a vizsgálat, amelyben azt nézték meg, nem kapnak-e a gyártók Kínától állami támogatást azért, hogy olcsó árukkal tarolhassák le az európai piacot, az érintetteket pedig négy héttel korábban kell értesíteni. A magyar kormány nemrég jelentette be, hogy elektromos autóvásárlást ösztönző akciótervet hirdet.

A Hvg a Politico értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy a német kancellár és a német gazdaság más irányítói is úgy látják, nem tudnák összeszedni a többséget a terv blokkolásához, pedig az ottani autóipar rosszul járhatna egy ilyen döntéssel. Hát még akkor, ha a kínaiak válaszul szintén büntetővámokat vetnének ki az európai autókra. A kereskedelmi szabályoknál ahhoz, hogy egy uniós döntést megakadályozzanak, minősített többségre, vagyis legalább 15 tagállam szavazatára van szükség úgy, hogy azok az EU lakosságának minimum 65 százalékát képviseljék. Peking válaszul egyre több megtorló lépést lengetett be, de valójában az e-autóimport esetében már csak az új behozatali terhek mértéke a kérdéses  – írja a Portfolio

A kínai elektromos autókra vetett új vámtétel 30-70 százalék között lehet 

A Portfolio úgy tudja, hogy az új vámtétel, így is elmarad az EU-t lépéskényszerbe hozó, múlt héten bejelentett amerikai 102,5 százalékos tételekhez képest. Még tavaly szeptemberben jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy szubvenciós vizsgálatot indítanak a kínai e-autógyártók ellen. Lobbisták már előtte majdnem egy évig követelték Brüsszelben, hogy kezdődjön meg egy eljárás és vessenek ki büntetővámokat a kínai állami támogatások miatt a gyártókra. Francia iparági szakértők már akkor azt mondták, hogy Peking közvetlenül is fizet a cégeknek, hogy leszoríthassák áraikat az európai autópiacon, de közvetett módon, például irányított közbeszerzésekkel is feltőkésítette az érintett gyártókat.

A magyar kormány szerint a büntetővám gazdaságellenes lépés

Hszi csin-Ping kínai elnök látogatása után,Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy sajtóeseményen jelentette be, hogy a kínai NIO elektromos autógyártó és a győri Széchenyi István Egyetem között oktatási és innovációs együttműködési megállapodás aláírására került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.  Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért szükséges fokozni a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését és a zöld átállást – jelezte Nagy Márton tárcavezető.

„Az elektromos autógyártás fejlesztése nem véletlen, világosan és egyértelműen kell fogalmaznunk: az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, meghatározó szerepe lesz az innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ezért fontos, hogy Magyarország erős és versenyképes legyen az autógyártásban.

„Mindenfajta protekcionizmus, büntetővám kérdésköreit butaságnak tartjuk, az együttműködés és a szabad piac és gazdaságellenes lépésnek” – utalt az újonnan megemelt Európai Uniós importvámokra, amely a kínai termékek egy részét érinti. A tárcavezető szerint inkább arra kell fókuszálni, hogy az elektromos autózás átmenetét felgyorsítjuk, ezért európai szintű akciótervet fogadnak majd el. „A magyar kormány az akcióterv keretében új, európai szintű elektromos autóvásárlást ösztönző programokra tesz javaslatot, amely egyaránt kiváló a vállalatoknak és a háztartásoknak is” –jelentette be a miniszter.

„A program az új járművekre is kiterjed, illetve használt járművek esetén is az ösztönzésben vagyunk érdekeltek, valamint az akkumulátor újrafeldolgozására is fókuszálunk” – tette hozzá. Ezt az akciótervet július elején mutatják be, illetve a Versenyképességi Tanács július 8–9-i ülésén fogják megismertetni a tagállamokkal. Az elektromos autózás további térnyerését a modulok cseréje, az akkumulátorok, vagy azok egy részének cserélhetősége tovább növeli. A Nio pedig élen áll ebben a technológiában. Nagy Márton elmondta, hogy múlt héten Münchenben látogatta meg a céget, ahol lenyűgözték.

(Kiemelt képünkön:  A kínai NIO új energiahordozó járműve a kínai Hubei tartománybeli Yichangban, 2024. január 19-én. Fotó: CFOTO / NurPhoto / NurPhoto via AFP)