Elfogták a gyerekeket zaklató hódmezővásárhelyi nőt

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy nőt, aki több személyt inzultált a városban.

2024. április 1., 09:10

Szerző:

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető az elmúlt napokban Hódmezővásárhelyen inzultálta a lakosokat, többször agresszívan viselkedett. A helyi rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd az adatgyűjtés eredményeként 2024. március 31-én elfogták és előállították – írja a police.hu.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene – őrizetbe vétele mellett – garázdaság és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nő rettegésben tartotta egész Hódmezővásárhelyet – derül ki egy helyi Facebook-csoportban megjelent információkból, amit a Tények szúrt ki.

Felháborodott édesanyák, édesapák és testvérek is megosztották rettenetes tapasztalataikat az elmúlt napokból. Egy nő arról számolt be, hogy a rejtélyes zaklató a 15 éves húgát követte, amikor este hazafelé tartott edzésről. A lánynak állítólag még rémálmai is voltak az esetet követően.

Egy másik helybéli azt írta, a keresztfiát próbálta meg elrabolni a vásárhelyi rém, közben azt kiabálta, hogy „meg kell ölni, sátántól való”. A megrendült keresztanya szerint egyértelműen pszichiátriai esetről van szó.

A történetekből az is kiderül, hogy a Kistópart utcában egy gyereket meg is vágott, akinek ezért az édesanyja feljelentést helyezett kilátásba.

A zavarodott nő csütörtökön került fel a körözöttek listájára a rendőrség honlapján.

A megszúrt lány édesapja: újra megvédem a gyerekem, ha kell

Február elején számoltunk be róla, hogy Kerepes HÉV-megállójában egy férfi tapétavágóval sebesítette meg lánya zaklatóját.

Az apa azt mondta az RTL Híradójának, hogy lánya sírva hívta őt telefonon. Amikor az állomásnál találkoztak még mindig zokogott. Mint mondta: nem sajnálja amit tett, és újra megtenné, ha a gyerekét meg kellene védenie.

A gödöllői Kerepes HÉV-állomáson egy apa vasárnap délután megvágta egy másik férfi nyakát. Az apát lánya hívta segítségül, aki azt állította, hogy a HÉV-en egy három fős társaság egyik tagja zaklatta őt.

„Egész úton cigánykurvázott engem, leszállok megverlek téged. Mikor elérkeztünk a kerepesi úti megállóhoz mögöttem álltak a férfiak, és mikor leszálltam az egyik megpróbált alám nyúlni.”

A lány édesapja az esetet így mesélte: 

„Odaálltam eléjük, hogy ne menjenek tovább. Várjuk meg a rendőrséget. Felelősségre vontam őket, nyilván mint minden apa, mégis hogy képzelik ők, hogy az én lányommal ezt csinálják. Abban a pillanatban már ütött is az első felém.”

Ekkor kezdődött el a dulakodás, és az apa szerint a társaság egyik tagja közben folyamatosan fenyegetőzött. Emiatt úgy érezte, hogy nem maradt más megoldás, mint elővenni a tapétavágót. 

„Dulakodás közben szó szót követett és én elvágtam a nyakát. Nyilván  önvédelemből is, de nagyrészt ezt az diktálta, hogy ő ne tudjon a lányom után menni és követni” 

– mesélte az apa a z RTL-nek telefonon.

A megvágott férfi súlyos sérülést szenvedett. A Híradó az ügyben megkérdezett egy ügyvédet, aki azon a véleményen van, hogy felmerülhet, hogy az apa jogosan védte meg magát és a lányát. 

„Hogyha az ismeretlen támadók kezdeményezik a támadást az apával szemben is, akkor, elméletileg a jogos védelem felmerülhet a saját védelme érdekében is és akár a lánya védelme érdekében is, de azért ez a snittszer jelenléte az embert kicsit elgondolkodtatja” – magyarázta az ügyvéd a Híradónak.

Az apa azt mondta, viseli tette következményeit, újra védené a gyerekét, ha kell, nem bánta meg amit tett.

Az apát vasárnap őrizetbe vették, de másnap szabadon engedték. Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indítottak ellene eljárást. A rendőrség garázdaság miatt is nyomoz.

Gyurica László, helyi polgármester arról tájékoztatta a lakosságot Facebook oldalán, hogy a támadó ukrán származású férfi volt. Mint írja: „a lány apja dulakodásba keveredett a támadóval és torok magasságában megvágta.”

(Fotó: Merész Márton)

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.