Semmibe vette a Pegasus-ügyről kérdező újságírót Orbán Viktor

A többi kormánypárti politikus sem válaszolt érdemben a Telex munkatársának.

2021. július 21., 11:18

Szerző:

„Olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt nagyon szívesen megválaszolok, zárt ülésen” – felelte Pintér Sándor belügyminiszter a Telex újságírójának arra a kérdésre, hogy vásároltak-e állami szervek a Pegasus nevezetű izraeli kémszoftverből.

Pintér Sándor válasza még tartalmasnak és kimerítőnek számított ahhoz képest, ahogy más kormánytagok reagáltak a Telex kérdéseire hétfőn a Karmelita kolostor előtt. Orbán Viktor miniszterelnök például válaszra sem méltatta a portál riporterét, egyetlen szó nélkül tovább sétált. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója azt mondta, fogalma sincs arról, vett-e a magyar kormány a kémprogramból, illetve azt sem tudta biztosan állítani, hogy a Fidesz részt fog venni a nemzetbiztonsági ülésen. Szerinte ez a parlamenti frakció dolga.

„Erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről én semmilyen tudomással nem rendelkezem, sőt ez kormányzati álláspont” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanerre a kérdésre reflektálva komáromi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az Információs Hivatal vezetőjével konzultálva megvizsgálták, van-e szükség bármilyen hivatalos lépés kezdeményezésére az ügyben, de további konkrétumokat nem árult el. A Telex videójából az is kiderül, hogy a Pegasus-botránnyal a közmédia fél nappal a napvilágra kerülése után sem foglalkozott. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég robbant a hír, hogy

a magyar kormány éveken át egy szupertitkos izraeli kémprogrammal figyelhetett meg magyar ellenzéki újságírókat, politikusokat, üzletembereket.

A körülményeket összefoglaló cikk a Telex oldalán jelent meg, a tényfeltáró kutatásban a Direkt36 vett részt több más, külföldi hírügynökséggel együtt. A Pegasus nevezetű kémszoftver az okostelefonok legtitkosabb információihoz is hozzáférést biztosít, a célszemélyek telefonszámait gyűjtő adatbázisban olyan személyek száma szerepelt, mint például Simicska Lajos egykor Fidesz-közeli oligarcha fia, Dercsényi Dávid, a Pesti Hírlap és a HVG volt munkatársa, illetve több más ismert, a kormánnyal közvetlen, vagy közvetett konfliktusban álló közszereplő. 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozójára Brüsszelbe, 2021. június 25-én. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu/AFP)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.