Ötvös: mintagazdaság romokban

Egy falu, ahol szinte egyetlen ép ház sincs. Akár egy háború sújtotta vidék. Düledező, salétromfoltos házak, omladozó vörös tégla kerítés és egy pusztulásában is gyönyörű kastély. A 7331-es számú úton autózva – amely Jánosházától tart délnek Nemesbükig – a dabronci leágazásnál egészen szürreális látványt nyújt a csendben halódó Ötvös. Valaha önálló falu volt, a településtábla még ma is kint van, a busz is megáll, de már évek óta Dabronchoz tartozik. Közigazgatásilag legalábbis, szervesen ugyanis nem kapcsolódik a kettő, az összekötő út három kilométer hosszan vezet a mezőkön át.

A települést már a honfoglalás korában lakták, majd a török sikeresen kiirtotta a lakosságot, több környékbeli faluhoz hasonlóan. A török kiűzése után települt be újra, és nem is akárki vette birtokba
A Szegedy családnak volt itt mintagazdasága, kastélya és kúriája. Annak a Szegedy családnak, amelynek a sarja volt Róza, Kisfaludy Sándor múzsája és felesége – a reformkor egyik leghíresebb románca is a környéken bontakozott ki. Nem is mentek messzire, csak a Balatonig. Róza badacsonyi présházát remekül hasznosította és gondozza az utókor mind a mai napig. Ugyanez itt, a szülőháznál valamiért nem sikerült.

A Veszprém Megyei Közgyűlés egy jobbikos tagja lassan tíz éve megpróbálta a megyei értéktárba felvetetni az épület-
együttest, de a közgyűlés elutasította a javaslatát, mondván, először a településnek kell értéktárat kialakítania, és abba felvennie az adott ingatlant vagy tárgyi emléket, akármit, majd ezt követően tud foglalkozni az üggyel a megye. Dabronc azonban nem igazán tartotta magáénak ezt az ügyet, értéktárat nem hoztak létre, a rendelkezésre álló dokumentumok szerint elnapolta a döntést, ami úgy is maradt.
A képviselő a lehető legszélesebb fórumon igyekezett hangot adni aggodalmának és nemtetszésének, egyebek mellett a Kurucinfón, ahol cigányozott is egy kövéret, mondván, putrit csináltak a kastélyból. Talált tehát tetteseket és bűnösöket, akik tönkretették a kultúrát.

Valójában a kastély, a kúria és a melléképületek vajmi kevéssé köthetők az önkormányzathoz. A kilencszázhúszas években a Széchenyiek birtokolták a területet – ezért viseli a kastély hol a Szegedy, hol a Széchenyi nevet –, majd állami tulajdonba került, és 1958-ban kapott műemléki besorolást. Az épületeket folyamatosan hasznosították, a helyi téesz például rendeltetésszerűen, azaz mezőgazdasági célra használta a kiszolgálóépületeket. És a kastélyban mindig is laktak. Utoljára az önkormányzat alakított ki itt szükséglakásokat – tehát szó sem volt önkényes kastélyfoglalásról. Az ilyesfajta hasznosítás egyáltalán nem meglepő, nagyon sok kastély és kúria működött idősek otthonaként, iskolaként vagy gyermekotthonként – mondta lapunknak Bojár Iván András művészettörténész. Ott volt, használták, az állagmegóvással viszont senki nem törődött.

Az épületben egészen 2015-ig laktak, abban az évben azonban a képviselő-testület a kastély kiürítéséről döntött. Minden korábbi lakót el tudtak helyezni, kaptak új otthont. Volt, aki maradt Ötvösön, mások beköltöztek Dabroncba, vagy még messzebb sodorta őket a szél vagy akár a házasság. A kiürítés nem volt véletlen. Még ugyanabban az évben ugyanis állapotmegóvási munkálatok kezdődtek a kastélyon: a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ megbízásából teljesen új tetőt kapott az épület.
A központ nem sokkal később megszűnt, az épülettel pedig nem foglalkoztak. Állandó őrt állítottak mellé, és csak áll üresen, bedeszkázott ablakokkal, ajtókkal. Tavaly és tavalyelőtt viszont kert- és parkrendezés címén lekaszáltatta a méteres gazt az épület körül a Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF). Ez az intézet a Forster Központ utódaként felel a műemlékvédelemért.

Északról érkezve a kastély az útkanyarban, annak jobb oldalán, egy kis dombon áll, évszázados fák körében. Düledező téglakerítés veszi körül, amelyen túl hatalmas hodály dacol a pusztulással. Ez valaha istálló volt. Több fala is kidőlt vagy megrongálódott, mert néhány éve az itt tárolt szénát felgyújtották, és a napokig tartó tüzet és forróságot nem bírta az épület. A pusztítás dacára a csehsüveg mennyezet szinte tökéletesen megmaradt, az apró téglák ma is szorosan egymáshoz illeszkedve tartják a tetőt. Az istálló mellett repedezett falú, kétszintes magtár áll. A gerendákon még mindig látszanak a belevert kampók és karikák.

Ha innen kinézünk az útra, kis dombon egy templomot látunk, amely furcsa mód nincs elhanyagolt állapotban. Ezt a késő barokk templomot is a Szegedyek építették, ennek részbeni felújítása azonban összejött. Új ablakokat és ajtót kapott, a vakolat se pereg, de a lábazaton látszik, hogy lenne még tennivaló.

A fűkaszát már nem vetették be az átellenben lévő épület körül. Első pillantásra nem is nagy szám az L alakú ház, bár a kis tábla árulkodó: Szegedy-kúria. A növényzeten áthatolva az épületbe be lehet menni – bár gondosan be van deszkázva minden ablak és ajtó, egy helyen az MDF-lap megadta magát. A mennyezetről több helyen is leesett a vakolat, ami látni engedi az eredeti, még deszkából és nádból készült födémet. Ha megkerüljük a házat – itt már egy földút is vezet – feltárul az épület valódi szépsége. Hosszú, egyszintes, tornácos házként folytatódik az L szára. A helyiségekbe lépve két dolog látszik azonnal: a csodálatosan épen maradt boltozatos mennyezet és a rengeteg kifordított és összetört tégla. Alighanem régi téglát gyűjtők keresték itt a mintás darabokat, hogy beépíthessék otthon a kerítésbe vagy a kemence lábazatába. Ami meg nem tetszett, azt félredobták. A tornác oszlopain állapot-helyreállításra utaló munkálatok nyoma látszik, egy-két oszlopot nemrégiben megerősítettek, újraraktak.

Az út tovább is vezet. A kúria mögött egy valaha volt kiszolgálóépület áll, a túlsó fele azonban már összedőlt. Az út felőli felén üvegezett kis tornác, bejárattal. Ősöreg nadrág lóg egy kifeszített madzagon, de azt a nadrágot már aligha szedik le onnan, ha eddig nem tették. Nem is olyan régen biztosan laktak itt. A ház sarkán még kinn a parabolaantenna, az ablakon régi függöny, az udvaron hordó, az ajtón lakat. Mozgás nincs.

Aszfaltozott útra érünk. A kis utca pont olyan, mint bármelyik falusi utca, csak a házak talán öregebbek, az egyik lakatlan is, összeomlás szélén áll. Egyetlen épület van gondosan bevakolva, a kertben az autónak kis pergolát építettek deszkából. Délelőtt van, biztosan dolgoznak a lakók. Szemközt, egy nagy udvarban hosszú ház terül el, több bejárata is van, szóval több család is lakja. Kisméretű kutyák csaholnak, amire persze ki is néznek a háziak: ki járhat erre. Fiatal fiú sétál a kerítéshez, ránézésre felső tagozatos lehet. Azt mondja, a nénje (vagyis egy nagynéni) is ott lakott a kastélyban, most Dabroncban él. Ők mindig is itt laktak Ötvösön, szóval tud mindent. A kastéllyal valóban nem sokat foglalkoztak azóta, hogy új tetőt kapott. Lekaszálták a gazt, azt ennyi. Arra a kérdésre, hogy miért nincs iskolában hétköznap délelőtt, azt feleli a vállát megvonva, hogy magántanuló. Ilyen okos vagy? Hát igen, mondja hetyke magabiztossággal és elneveti magát.

Az utcába nagy pickup fordul be és el is tűnik egy udvarban. A ház egyáltalán nem feltűnő, talán nem annyira szakadt, mint a többi, de nem lóg ki közülük. Ugyanakkor a kamerával felszerelt terület tábla arról árulkodik, hogy csak van itt mire vigyázni. Az udvar végében mezőgazdasági gépek állnak. Ő az Osztrák, tudjuk meg. Régóta itt van már, övé a fél határ. Az utolsó előtti épület az utcában új ablakú, új tetejű, egyébként a ház maga megvan vagy negyvenéves. Tipikusan azok a házak ilyenek, ahol igénybe tudtak venni valamilyen támogatást, babavárót, otthonfelújításit, így legalább a hőszigetelésen lehet javítani, ha máson nem lehet. Ötvösön még a Dabroncra vezető satnya úton áll néhány kisebb ház, de összesen nem lehet itt több húsz otthonnál.

„Nem jön ide senki új, de hát nincs is itt semmi” – mondja Szonja, aki a kastély őrbódéjában teljesít szolgálatot. Nyár óta dolgozik itt. Ha nem lenne itt őrzés, mindent elvinnének, elsőként az ereszcsatornát, mondja kesernyésen nevetve. Valóban feltűnő darab, csak úgy fénylik, éles kontrasztot alkot a rohadó vakolattal. Hogy tud-e valamit azokról, akik itt laktak? Ismét felnevet, de ez a nevetés egészen más, mint az előző: szeretetteljes. „Én itt nőttem fel. Annyira más volt akkor minden. Annyira más. Volt élet, itt működött a téesz is. Most viszont már nincs semmi. Se munka, se bolt, semmi. Dabronc meg nem is foglalkozik Ötvössel, mintha itt se lenne.” A fejét csóválja, ahogy körülnéz. Ő maga férjhez ment, úgy került el a faluból. Mindenkit ismer, mert hát új lakók nem jönnek, csak elfele mennek. Vagy mert máshol találnak boldogulást, vagy mert életveszélyessé vált a házuk, és máshová költöztették őket.

A gazt újabban lekaszálják, de emellett is van valami mozgolódás, legalábbis egyre többször jönnek és nézegetik az épületeket. Nem is ezt, mutat a háta mögé a kastélyra Szonja, sokkal inkább azt, vagyis a Szegedy-kúriát. Valamit csak akarnak kezdeni vele, de hogy mit, arról fogalma sincs, mondja.

A műemlékvédelem évek óta átláthatatlan folyamatok szerint működik. A megszüntetett Műemlékvédelmi Hivatal utódja, a Forster Központ sem bírta sokáig, csak 2016-ig, utána került a feladat a NÖF-höz. A rendelkezésre álló adatbázisból – amelyben fellelhető a kastély, a kúria, a templom és a többi épület is – nem derül ki, hogy adott műemlékkel mikor és mit fognak kezdeni. Mindezek alapján azt sem lehet megjósolni, hogy az épület megmarad-e az utókornak vagy sem. Kastélyokat ma is lehet venni és felújítani, az állami tulajdonú, védett ingatlanok érdekében azonban csak az állam képes lépéseket tenni.

Valami mindazonáltal lesz Ötvösön.
A NÖF weblapján a folyamatban lévő fejlesztéseket át lehet tekinteni – a nemzeti kastélyprogram keretében tizennyolc kastély újul meg –, de ezen a listán nincs ott egyik ötvösi épület sem. A jövőbeni tervezett fejlesztésekről nincs lista, ám a NÖF lapunk érdeklődésére elmondta: a kastély felújítását megelőző műemlékkutatási és tervezési munkák a tervek szerint az idei évben el fognak kezdődni.

Ha a NÖF felújítja a kastélyt és a kúriát, az azt is jelenti, hogy funkciót is talál neki – legalábbis az a cél, hogy a megmentett ingatlanokat hasznosítani is lehessen. Ha ez megtörténik, Ötvösre visszatérhet az élet. A felújított épületek szálláshelyként, rendezvényhelyszínként és múzeumként egyaránt funkcionálhatnak. Azt persze nem lehet tudni, mi lesz az ott lakók sorsa, csak a kilátás lesz sokkal szebb, vagy a kilátásaik is javulnak.đĐ