Újra bemutatna Erdoğannak a magyar férfi

Az ügyben megszólalt az MSZP is. 

2023. szeptember 14., 13:06

Szerző:

Ahogy arról beszámoltunk, Bán Tamás két kézzel intett be a török elnöknek Budapesten, a nyílt utcán, erre leteperték és a hátába, veséjébe térdeltek. A helyszínen lévő TEK-esek menekítették ki a politikai aktivistát. A férfi feljelentést tett, amit a BRFK elutasított, mondván, hogy a bántalmazás jogszerű volt. Az RTL Híradónak azt mondta, nem bánta meg a történteket, újra megtenné. Az MSZP szerint fontos üzenet ez a kormánytól – írja az Index

Az RTL Híradó riportjából kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította a feljelentést a férfi ügyében, mondván, hogy az Erdogannak Budapesten bemutató Bán Tamás leteperése és bántalmazása szabályszerű eljárás volt. A csatorna azon kérdésére, hogy újra megtenné-e, azt válaszolta, hogy „feltétlenül, persze, mindenképpen, hogyne”. 

„Ugye, ők egy percig sem, semmilyen formában nem vitatták azokat az állításokat, amiket én a sajtón keresztül elmondtam. Ezzel, azt gondolom, hogy elismerték, amit én állítottam, az mind pontosan úgy történt” 

– tette hozzá Bán Tamás.

A csatornának megszólalt az ügyben Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese is, aki szerint ez egy fontos üzenet a kormánytól és a rendőrségtől a magyaroknak. „Ha ez a rendőrségi határozat a későbbiekben nem kerül bármilyen módon felülvizsgálatra, akkor gyakorlatilag azt mondja, hogy kedves magyar állampolgárok, ha bármilyen külföldi hatalom kidobóembereivel szembekerültök, akkor mi az ő oldalukra fogunk állni” – fogalmazott Harangozó Tamás.

(Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdoğan török elnök budapesti látogatása, 2023.08.20._MUSTAFA KAMACI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP)