Népszava: 30 magára hagyott baba él a miskolci kórházban

Annyi elhagyott baba vár nevelőszülőre a miskolci kórházban, hogy már a csecsemőosztályt tehermentesítő otthon is megtelt.

2024. május 3., 11:30

Szerző:

Mintegy 30 rendezetlen jogállású, azaz gyámmal nem rendelkező, magára hagyott baba jelenleg van a miskolci kórházban – írja cikkében a Népszava. A lap információi szerint a gyermekvédelemben nincs elég hely és nevelőszülő, ezért a kicsiket az intézményben nevelik.

A Népszava megkereste az ügyben az illetékeseket, akik nem cáfolták értesüléseiket. A kórház nem kívánt nyilatkozni, a Gyermekvédelmi Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Intézet vezetője, Farkas László ugyanakkor azt közölte:

a megyei kórház területén tavaly kialakítottak egy 21 férőhelyes, kifejezetten a kórházból haza nem adható újszülöttek elhelyezési problémáira létrehozott különleges gyermekotthont, amely jelenleg már teljes kapacitással működik.

Meglehet, még ennél is nagyobb a kihasználtság: nem cáfolták ugyanis azt az információnkat, hogy mintegy 30 kisbaba vár elhelyezésre, miközben az otthon 21 férőhelyes.

Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat tájékoztatása szerint pedig a kórházban „kora miatt különleges szükségletű gyermekek számára ellátást nyújtó gyermekotthon működik”, ezzel „tehermentesítik a kórházi csecsemőosztály működését.” Bár a lap megkérdezte, hogy miért ott gondozzák őket, miért nem nevelőszülőknél, ahogy ezt a gyermekvédelmi törvény is előírja, nem adtak érdemi választ.

Az, hogy a nevelőszülők szerepéről nem nyilatkoztak –írja a lap –, azért is különös, mert a gyermekek védelméről szóló hatályos törvény vonatkozó fejezete úgy szól: a 12. életévét be nem töltött gyermeknek minden esetben nevelőszülőt, vagy – ha ez nem lehetséges, illetve a gyermek egészségi vagy személyiségállapota indokolja gyermekotthont, vagy fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonát, támogatott lakhatást jelöl ki a gyámhatóság.

Végül a Népszava felidézte, hogy tavaly a Gyermekjogi Civil Koalíció nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy napjainkban körülbelül 50-100 csecsemő „várakozik” több hónapig kórházi körülmények között, mert a gyermekvédelmi szakellátás nevelőszülői férőhely hiányában nem tud számukra gondozási helyet biztosítani. Továbbá kitértek arra is, hogy a Gyermekvédelmi törvénynek több ponton is ellentmondó, sőt azt sértő helyzet az ágazati szakmai irányítás számára sem lehet újdonság.

Az SOS Gyermekfalvak tavaly októberi kampánya szerint egyébként összességében 5400 aktív nevelőszülő van az országban és körülbelül 2000 hiányzik ahhoz, hogy minden 12 év alatti gyerek családban nőhessen fel. 

Mindeközben javában zajlik a gyermekek védelmére megírt törvénycsomag elfogadása, de ezekre a problémákra nincs bennük megoldási terv. A Fidesz-KDNP képviselői által benyújtott csomag leginkább a területen dolgozók átvilágításáról, büntetéséről szól, illetve az életvitelükkel összefüggő elvárásokat fogalmazza meg.

(Kiemelt képünk forrása: STR / AFP)