Azonosították a Hunyadiak genetikai örökségét

Magyar-horvát nemzetközi kutatás keretében, a Magyarságkutató Intézet vezetésével, archeogenomikai vizsgálatokkal került meghatározásra a Hunyadi leszármazottak genetikai származása. Mint kiderült: a Hunyadi család nagy valószínűséggel balkáni eredetű. 

2022. november 18., 21:53

Szerző:

A kutatás előzményei: a magyar történelmi uralkodóházak vizsgálatait 2014-ben Prof. Dr. Kásler Miklós és munkatársai dolgozták ki és indították el, majd 2019-től a Magyarságkutató Intézet folytatja ezeket a kutatásokat. 2020-ban Prof. Dr. Kásler Miklós miniszterként kezdeményezte a Hunyadi-ház archeogenetikai vizsgálatát, amelynek keretében zajlottak egyeztetések a varasdi püspökkel. A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően tudománydiplomáciai sikerként kerülhetett sor a lepoglavai sír felnyitására – írja a Magyarságkutató Intézet közleménye. 

A kutatás gyakorlati kivitelezését 2021. elején kezdték meg a kutatók Lepoglavában, Horvátországban. A Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatására szentelt templom gótikus szentélyében, az oltár előtt található a márvány fedlap alatt található Hunyadi Mátyás fiának Corvin Jánosnak és unokájának Corvin Kristófnak sírhelye.

A márvány sírfedlap eltávolítása után az eredeti XV. századi gótikus sírgödör tárult a kutatók elé, benne egy késői (XIX. századi) ereklyetartó koporsóval, melybe a XIX. századi antropológiai vizsgálat után helyezték vissza a sírban korábban eredeti helyükön nyugvó csontmaradványokat. A kisméretű koporsó helyét, fellelt állapotát fényképesen és rajzosan is dokumentálták, majd eltávolították róla a szinte teljesen egyben megmaradt feliratos koporsófedelet. Ekkor látták, hogy a koporsóban másodlagos helyzetben ugyan, de két egyén csontjai voltak. A csontok helyzetét dokumentálták, majd a helyszínen elvégezték az antropológiai vizsgálatokat és a genetikai mintavételezést.

Ahogy a korábbi sajtóközleményünkben jeleztük, a Magyarságkutató Intézet munkatársai az extrém körülmények között végrehajtott mintavétel ellenére sikeres DNS izolálást hajtottak végre.

A kutatás során elvégzett radiokarbon kormeghatározás megerősítette a régészeti és történeti adatokat. Az antropológiai mérések alapján az egyének koponyája megegyezett a Török Aurél által a XIX. században vizsgált és közölt koponyák fényképével.

A két vizsgált egyén antropológiai módszerekkel becsült elhalálozási életkora megfeleltethető Corvin János és Corvin Kristóf ismert életkorával. A felnőtt egyén a csontozat morfológiai jellegei alapján férfi, akinek a medencéjén és az alsó végtagján jól láthatók a bal oldali csípőficam következtében kialakult csontátépülés nyomai.

Újgenerációs szekvenálással meghatároztuk mindkét egyén teljes genom szekvenciáját.

Mindketten az E1b1b1a1b1a6a1c~ Y kromoszómás haplocsoportba tartoznak,

amely – ahogy a Magyarságkutató Intézet fogalmaz: "széles Eurázsia elterjedtséget mutat", előfordulása azonban mégis inkább

Észak-Afrikában a legmagasabb, Európán belül pedig Koszovóban, Albániában. Viszonylag magas Görögországban, Észak-Macedóniában, Bulgáriában és Romániában.

Az apa-fiú genetikai kapcsolatot klasszikus STR módszerekkel és teljes genom adatokkal is megerősítettük. A genomadatokból PCA analízist, Unsupervised Admixture és f3-outgroup vizsgálatot végeztünk el. „Minden genomanalízis rámutatott arra, hogy a Corvinok ősi európai genom összetételűek” – írja a Magyarságkutató Intézet. 

Mint kifejtik: „Azaz legmagasabb genetikai hasonlóságot az európai neolit mintákkal (mely népek szintén a kárpát-medencéből eredeztethetőek) és az ősi magyarországi neolit és rézkori mintákkal mutattak, úgy, mint a Kőrös kultúrából (Kr.e. 6000-5500), az Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúrájából (K.e. 5500-5000), a dunántúli Lengyel-kultúrából (Kr.e.5000-4400) vagy Bodrogkeresztúr-kultúrából (Kr.e.4000-3600) származó minták” – írják, elfelejtve megjegyezni, hogy nevezett régészeti kultúrák a Közel-Keletről kiinduló migrációval megjelenő, balkáni eredetű neolitikus népcsoportokhoz köthetők. 

Az azonosított haplocsoport széles Eurázsiai elterjedését támasztja alá a jelenleg leírt két legközelebbi archaikus minta is: egy a középkori Szardíniából (Marcus és mtsai. 2020.) és egy, az Otrar-Karatau kultúrához tartozó minta a vaskori kazah sztyeppéről (Gnecchi-Ruscone és mtsai. 2021). Az azonos főcsoportba tartozó minták a Kárpát-medence területéről a következők: egy Avar kori minta (Kr. u. 650-675), egy elit honfoglaláskori minta (Kr. u. 895-950) (Neparáczki és mtsai. 2019.) és egy középkori magyar nemes mintája (Nagy és mtsai. 2021., Olasz és mtsai. 2019.). Corvin Kristóf a ritka, sporadikusan előforduló T2c1+146 mitokondriális haplocsoportba tartozik, ami a Mediterrán részeken a leggyakoribb, édesapja a T2b csoportba tartozik, amely Eurázsia szerte elterjedt. Mindkét anyai vonal genetikai eredete összeegyeztethető az édesanyák történeti adatokból ismert származásával.

A kutatás során sikeresen azonosítottuk a Hunyadiak utolsó két férfi leszármazottját. A publikációban leírt adatok alapján archeogenetikai vizsgálatokkal azonosíthatóvá váltak a Hunyadi-ház felmenőinek maradványai.

A kutatásban a Magyarságkutató Intézet, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet kutatói, a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium kutatói, és az atlantai Praxis Genomics LLC kutatója vettek részt.

(Kiemelt képünk: A kutatás során elvégzett radiokarbon kormeghatározás megerősítette a régészeti és történeti adatokat. Az antropológiai mérések alapján az egyének koponyája megegyezett a Török Aurél által a XIX. században vizsgált és közölt koponyák fényképével. Forrás: Magyarságkutató Intézet)