Sörrel szállt fel a villamosra, majd combon rúgta a sofőrt
Miután a vezető közölte a férfival, hogy nem maradhat a járaton.
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki szombat reggel keveredett nézeteltérésbe egy buszvezetővel.
Barátjával szállt fel az elkövető a helyi járatos buszra szombaton a reggeli órákban. Az egyik kezében üdítő, a másikban sör volt. A buszvezető közölte velük, hogy így nem maradhatnak a járművön és megkérte őket, hogy szálljanak le. A két férfi szidalmazni kezdte a sofőrt, és a kezükben lévő italokat szétlocsolták a buszon, majd ezt követően leszálltak. A buszvezető a fiatalok után ment és kérdőre vonta őket, válaszul az egyik combon rúgta a sofőrt. A sértett ezután visszaszállt a buszra, és értesítette a rendőröket. Eközben az egyik utas feltartotta a támadót.
A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök számára, többször állt már bíróság előtt, jelenleg is felfüggesztett börtönbüntetését tölti. Most közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állhat bíróság elé. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a férfi letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte.
A bíróság végzése nem végleges, a gyanúsított és védője azzal szemben a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be – olvasható az Ügyészség közleményében.
(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó:Ant Rozetsky/unsplash)