Nyugdíjas embereket kábított el, bántalmazott és rabolt ki egy nő, mutatjuk, hogy verte át az időseket

A rendőrség letartóztatott egy nőt, aki idős embereket rabolt ki Miskolcon, miután elkábította vagy bántalmazta őket.

2024. január 19., 16:01

Szerző:

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytat eljárást az 57 éves helyi nővel szemben, aki az elmúlt napokban különféle ürüggyel hatolt be több idős, nyugdíjas emberhez, hogy megszerezze értékeiket – közölte pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Először önkormányzati dolgozónak kiadva magát egy 85 éves nőt keresett fel, akinek gondosórát és gyógyszert kínált eladásra, utóbbit a sértett ki is próbálta. A szertől elaléló idős nőtől az elkövető mintegy egymillió forintot és egy arany nyakláncot lopott el.

Egy másik esetben azzal az ürüggyel keresett fel egy idős nőt, hogy üzenetet hozott annak testvérétől, azonban a házigazda gyanút fogott és telefonálni akart, mire a gyanúsított elmenekült.

A támadó harmadjára aláírásgyűjtésre hivatkozva férkőzött be egy lakásba, ahol bántalmazta az ott élő idős nőt, akitől több mint egymillió forintot lopott el. Később a gyanúsított az első esethez hasonlóan két másik sértetthez is bejutott, akik szintén fogyasztottak a felkínált szerből. Az elkövető az egyiküknél nem talált értéket, a másik áldozatától néhány ezer forintot és a bankkártyáját vette el – közölték.

A bejelentéseket követően a rendőrök tíz napon belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható nőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az üggyel kapcsolatban, vagy áldozatává vált hasonló módon elkövetett bűncselekménynek, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.

A Miskolci Rendőrkapitányság egyben a megelőzés, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire is felhívja a figyelmet.

Az elkövetők különböző ürügyekkel kísérelnek meg a lakásokba bejutni, ahol a figyelmet elterelve szerzik meg az értékeket.

  • Ne engedjen be idegeneket a lakásába, bármire hivatkoznak is!
  • Ajtónyitás előtt győződjön meg róla, hogy ki az, aki bekopogott, illetve becsengetett Önhöz! Ha ismeretlen személyek szolgáltató, vagy valamely hivatal munkatársaként bemutatkozva szeretnének bejutni, kérje el tőlük a fényképes igazolványukat! Az adatokat olvassa el, szükség esetén ellenőrizze azok valódiságát, (pl. hívja föl telefonon az adott vállalatot), mert előfordulhat, hogy a csalók ezzel a módszerrel akarnak bejutni az ingatlanába!

(Kiemelt képünk illusztráció: Fotó: Unsplash.com)