Féltékenységből okozott bombariadót egy férfi az újbudai plázában

Mérges volt a plázában dolgozó barátnőjére, ezért felhívta a rendőrséget a férfi azzal, hogy negyed óra múlva robbanni fog a bevásárlóközpont.

2023. július 3., 12:05

Szerző:

Az újbudai rendőrök lefolytatták az eljárást azzal a férfival szemben, aki egy XI. kerületi pláza felrobbantásával fenyegetőzött.

Egy nyilvános telefonfülkéből tárcsázta egy férfi a rendőrség segélyhívó vonalát 2022. június 7-én este 8 óra körül, és azt állította, hogy bombát helyezett el egy újbudai bevásárlóközpontban, ami negyedóra múlva robbanni fog.

A bejelentés után a plázát kiürítették, robbanóanyagot nem találtak – írja a Police.hu.

A telefonhívást követő mintegy két órán belül a rendőrök a 38 éves férfit azonosították, elfogták, és a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították. 

Kihallgatásán T. Zoltán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy azért fenyegetőzött az üzletközpont felrobbantásával, mert féltékeny és mérges volt az ott dolgozó barátnőjére. A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást, és annak iratait köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.​

(Kiemelt képünkön: az Etele Pláza. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)