Régi igazságok
Robert Dugoni: A nyolcadik nővér – könyvkritika
Bár a hidegháború kora rég elmúlt (?), valószínűleg senkinek sem mondunk újat azzal, ha állítjuk: Moszkvában fagyos a tél. Pont úgy, ahogy hetven, vagy negyven, vagy tíz éve is volt. Persze, ha A nyolcadik nővér Havannában játszódna, az elmúlt hónapok eseményeinek tükrében akkor sem lenne kevésbé lúdbőröztető bepillantanunk az orosz és az amerikai hírszerzés között zajló sakkjátszmába, melynek – mint az a hasonló történetekben lenni szokott – a gyalogáldozat szinte kötelező eleme.
Az idealizmusát vesztve a CIA soraiból évtizedekkel ezelőtt visszavonult Charles Jenkinst egykori mentora különös küldetés érdekében reaktiválja: magát kettős ügynöknek kiadva, az ellenség oroszlánbarlangjában kell fényt derítenie az alvó ügynökök életét veszélyeztető áruló kilétére. A terepen Jenkins (újra) szembesül vele, hogy a kémkedés olyan, mint a randizás: nem adhatja oda magát túl hamar, ám mire felismeri a Putyinisztán egyes honpolgárai szerint talán már túlságosan is biztonságos modern (spion)világ veszélyeit, már jóval több forog kockán az eredetileg tervezettnél.
Bár biográfiája szerint Robert Dugoni – több, a kémregények klasszikusának számító pályatársától eltérően – sosem dolgozott egyetlen hírszerzőügynökségnek sem, munkája arra enged következtetni, hogy alapos terepmunkát végzett, mielőtt ebbe a fába vágta a fejszéjét. Érzékletes alapossággal mutatja be a működési mechanizmusokat éppúgy, mint a kémvilág oly’ fontos apró szakmai fortélyait, ráadásképpen pedig jól, gördülékenyen ír, az olvasó mohón, a karosszékhez szögezve lapozza egyre tovább a nyaktörő tempóban sorjázó fejezeteket.
Apró szépséghiba, hogy a – láthatóan további folytatásokra kihegyezett – történet központi dilemmája teljességgel megoldás nélkül marad, de ne legyünk telhetetlenek: Dugoni csak szórakoztatni akar, azt pedig jól csinálja. Nem ragad bele a zsánerbe sem: a kezdeti kémtörténet előbb kalandregénybe, majd bírósági drámába fordul, így jutunk el az igazságtól a bizonyíthatóságig, s ha van kedvünk, akár azon is elmélázhatunk, vajon tényleg biztonságosabb-e a demokratikus mázzal leöntött, megvehetőségre épülő világunk, mint a kőkemény (és ezért általában egyértelműbben kategorizálható) diktatúráké.
N. Gy.
Fordító: Ipacs Tibor
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 448
Megjelenés: 2021. november 02.
