Dráma karácsonyra
Charlotte Wood, az 1965-ben született ausztrál írónő első, magyarul olvasható regénye, a Hétvége, egy óceánparti nyaralóban játszódik karácsonykor, ám a harminc fok és a strandolási lehetőség ellenére korántsem irigylésre méltó helyzetben.
A hetven fölött járó Jude, Wendy és Adele nem ünnepelni vagy kikapcsolódni mennek közös barátnőjük, Sylvie bettoesi házához. Sokkal elkeserítőbb feladatuk van: ki kell pakolniuk a nemrég elhunyt nő nyaralóját, hogy előkészítsék az eladásra. Csakhogy úgy tűnik, a halál elkezdi megbontani az eddigi összetartozást, évtizedek óta tartó barátságot. Felszínre törnek az áthidalhatatlan ellentétek és különbségek, s egy idő után már az a kínzó kérdés is felmerül, hogy igazából mi is tartja össze őket.
Első pillantásra valóban gyökeresen különböznek egymástól. A jómódú Jude, aki egykor éttermeket vezetett, igen fegyelmezett és praktikus gondolkodású, s kissé poroszosan áll az elvégzendő feladatokhoz. Nem az érzelmekre, hanem a teendőkre koncentrál, rend- és kontrollmániás, igazi főnöktípus, szeret irányítani, utasításokat osztogatni még a barátnőinek is. És ő az, aki a legkevesebbet árul el féltett magánéletéről a többieknek, érinthetetlen területként őrzi a családos Daniellel folytatott több mint negyvenéves viszonyát. Ezzel szemben az egykor ünnepelt színésznő, Adele maga a színtiszta szabálytalanság. Folytonos anyagi bizonytalanságban él, ráadásul a történet elején szakít vele a társa, Liz is, akinél eddig lakott. Ő a legfiatalosabb hármójuk közül, mindmáig büszke a testére és megőrzött ruganyosságára, ugyanakkor mindent elkövetne, ha visszatérhetne korábbi sikerei színhelyére, a színpadra. A befutott írónőként ismert Wendy legnagyobb gondja Finn, a kutyája, a kiöregedett ebet a férje halála után kapta Sylvie-től, amikor teljesen letaglózta a gyász. Valójában a kutya hozta vissza az életbe, ám a történet elején Finn már nagyon öreg, igazából megváltás lenne számára, ha az állatorvos elaltatná, de Wendy még képtelen elengedni.
A Hétvége ennek a pár napnak, a nők körül fokozódó, remekül megkomponált és ügyesen adagolt feszültségnek a története, amely természetesen az utolsó oldalakon éri el a csúcspontját, ekkor dőlnek ki a szekrényből az elvárt csontvázak.
A regény nem csupán az öregedés kérdéseit boncolgatja sok empátiával és derűs bölcsességgel, hanem a barátság mibenlétét is: mi tarthat össze hosszú éveken át oly különböző embereket? Az igazság és az őszinteség az emberi kapcsolatok titkos motorja, vagy inkább a kegyes füllentések és elhallgatások? Mivel kezdődik az öregség, a test látványos hanyatlásával vagy azzal, ha már semmi tervünk nem maradt?
Wood regénye finom és elegáns próza, amely a lehető leghagyományosabb módon bontja ki a karaktereit, sodorja össze a múlt és a jelen szálait, és igen közvetlen hangon beszél arról, hogy az öregség is lehet épp oly izgalmas és összetett életszakasz, mint a fiatalság. Csak kicsit szordínósabban. Sósabb könnyekkel és rekedtebb nevetéssel. És az sem baj, ha ott morajlik mögötte az idő, amolyan szenvtelen óceánként. Đ
(Charlotte Wood: Hétvége, 244 oldal,
Magvető Kiadó)
