Bűnök, titkok, mostohák

Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a gyermekkori nyaralások mennyire meghatározók lehetnek az életünkben. Mintát és élményeket adnak, és ott ismerkedünk meg először igazán a négy falon kívüli világgal. Az ötvenéves Elle kapcsán különösen igaz, hogy a Cape Codon, vagyis az Atlanti-óceánba benyúló félszigeten, Massachusetts egyik legkedveltebb turistacsalogatóján töltött nyarak sorsdöntően befolyásolták az életét. A Back Woods-i tábor (néhány kabin és a Nagyház) eldugott helyen, egy tavacska partján fekszik, amelyen túl ott a vad és kiszámíthatatlan óceán. A nagyapa által épített kunyhók kívülről masszívak, hiszen állják a kemény teleket, az északkeleti szeleket és a családi viharokat, ám a belső falak és a födém már olcsó anyagból, préselt papírelemekből áll, ezért is hívják ironikusan az egész tábort Papírpalotának.

Kínálkozik a lehetőség, hogy Miranda Cowley Heller regényének főbb szereplőit (leginkább Elle-t és Jonast) is hasonlóképpen lássuk: masszív máz, amely a révbe ért életről mesél, miközben odabent bűnök, elhallgatások és hazugságok rágják szét – miként egerek a „palota” falait – a tartóoszlopokat. A New Yorkban nevelkedő Elle és nővére, Anna számára a Back Woods-i tábor (és az évenkénti nyaralás) megkerülhetetlen pont: a megbonthatatlan békesség szigete a folyton változó világban, amelyet a szülők házasságai/kapcsolatai és válásai dúlnak fel. Elle itt ismerkedik meg a még kisfiú Jonasszal, akihez később nem múló szerelem fűzi majd. Ám ennek beteljesülésére hosszú évtizedeket kell várnia: a Papírpalota épp ezzel a jelenettel nyit, mikor is már háromgyerekes anyaként és boldog feleségként enged a csábításnak, s végre lefekszik vele a Nagyház mellett, miközben a házastársaik a verandán szórakoznak. Ám a hirtelen – illetve újra – fellobbanó szerelem nehéz dilemma elé állítja: hagyja végre kiteljesedni a még most is elementáris erővel felcsapó érzelmet, vagy maradjon a biztosban, elragadó és szellemes angol férje, Peter mellett, akit amúgy imád, mert semmi okot nem ad az ellenkezőjére.

A regény múltbéli szála ad fogódzót ahhoz, hogy ezt a dilemmát, a döntés komplexitását teljes mélységében átérezzük. Fokozatosan értjük meg, hogy mi vonzotta a két kamaszt egymáshoz, s végül milyen közös és megváltó bűn választotta el őket, amelynek terhét még most is cipelniük kell. Egy korán szétszakadó család, mostohaapák, -anyák és -testvérek dúlják fel mindkét nővér életét, miközben se az apjuk, se az anyjuk nem igazán jelent biztos menedéket, mert mindig valaki más oldalán keresik az illékony boldogságot, amelyért rendszeresen a saját gyermekeik békéjét áldozzák be. És csak gyűlnek a be nem vallható vétkek.

A Papírpalota tele van jól megírt szereplőkkel, leginkább Elle szarkasztikus és minden családi vihart túlélő, hol önző, hol gondoskodó anyja telitalálat. Heller, aki korábban az HBO igazgatóhelyettese volt, és olyan sorozatoknál bábáskodott, mint a Maffiózók, a Sírhant Művek és a Drót, ügyesen építi be az ott ellesett fogásokat: rövid és dinamikus részek váltják egymást a fejezeteken belül is, jól mozgatja a karaktereit, filmszerűen és gördülékenyen mesél, és végig fenntartja az olvasó kíváncsiságát (ehelyütt mindenképp meg kell említeni a fordító, Katona Ágnes nevét is).

Első regényről van szó, ám mentes az út- és hangkeresés gyötrelmeitől. Ez köszönhető a már fent említett tévés tapasztalatoknak, s annak is, hogy szerzője jócskán ötven felett vágott bele, vagyis megvolt az a távlat és idő, amely megérleli a jó prózát. A Papírpalota ha nem is korszakos mű, de igazi olvasmány: rejtett és kellemes kikapcsolódást nyújtó tavacska pár lépésre az óceántól. Đ

(Miranda Cowley Heller: Papírpalota,

381 oldal, 21. század)