Leolvad a mosoly: Több száz millióra bünteti az ÁSZ az ellenzéki pártokat

Kedd este küldte ki előzetes jelentését az Állami Számvevőszék a 2022-es választáson közösen induló hat ellenzéki pártnak. Első körben 263 millió forintos bírsággal sújtotta őket az állami szerv. Reagáltak az ellenzéki pártok a büntetésre. 

2023. december 7., 12:40

Szerző:

December 5-én a 2022-es ellenzéki összefogás szereplői megkapták az Állami Számvevőszék részjelentés-tervezetét, ami alapján büntetéssel számolhatnak a pártok a kampányfinanszírozási ügyben. Az ellenzéki pártok viszont ettől függetlenül is visszautasítják a vádakat, a helyzet tisztázása érdekében pedig bíróságra viszik az ügyet – írja az infostart.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata megállapította, hogy közel 1,7 milliárd forintot költött el Márki-Zay Péter egyesülete a választási kampány idején. Az ellenőrző szerv részjelentése több mint száz példával igazolja, hogy a jórészt külföldről érkezett pénzek valójában a baloldali pártok kampányára mentek. Információik szerint a részjelentés megállapította, hogy a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd a választási kampányban a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét figyelmen kívül hagyta, a törvényi előírásokat megkerülte a közös kampányuk finanszírozásában, a kampányköltések mértékének korlátozásában és a kampányelszámolásban – írja a Magyar Nemzet.

„Semmilyen rálátásunk nem volt az MMM pénzügyeire, az ÁSZ által biztosított iratbetekintés során sem tudtunk semmilyen pénzügyi tranzakciót beazonosítani. Nem tudjuk, mi alapján változtatta meg az ÁSZ idén nyári álláspontját, amikor azt közölte, hogy a mintegy 3,3 milliárd forintnyi büntetés pártok közötti megoszlása nem rendezett, emiatt pedig további törvényi rendelkezés nélkül a büntetés behajtása nem megvalósítható” – közölte az MSZP.  Hozzátették: a kirótt és a kilátásba helyezett büntetés komoly kihívás elé állítja az MSZP-t.

„Az Állami Számvevőszék elkezdte azoknak a költéseknek a vizsgálatát, amik még a 2022-es kampánnyal kapcsolatosak; állításuk szerint itt tiltott kampányfinanszírozást fogadtak el a pártok, mely vádakat mi egyértelműen visszautasítottunk már sokszor, és szeretnénk most is visszautasítani” – fogalmazott az InfoRádiónak Hajnal Miklós, a Momentum parlamenti képviselője. Az ellenzéki politikus hozzátette, hogy a mostani részletes jelentés már tartalmaz arra vonatkozó kilátásokat, hogy milyen bírságra számíthatnak a pártok. „Ezt minden párt külön-külön kapta meg (…). Ez azt jelenti, hogy összesen 263 millió forintra büntetik most a pártokat.” A Momentum politikusa úgy véli, az ÁSZ döntése az ellenzék megfélemlítésére irányul, szerinte sikertelenül”– tette hozzá. 

Zsarolásnak tűnik a számvevőszék eljárása – jelentette ki a Népszava megkeresésére Márki-Zay Péter, aki a kampány idején az ellenzék miniszterelnök-jelöltje volt. Valószínűnek tartja, hogy a Fidesz szokás szerint a pártok „magaviseletét” igyekszik befolyásolni. Nyilvánvalóan semmilyen bizonyíték nem került elő arról, hogy az MMM „kultúraváltoztató kampányából” bármennyi pénz a pártokhoz került volna – fogalmazott. Ha ugyanis lenne ilyen bizonyíték, azt már megismertük volna. Hozzátette: „természetesen továbbra sem tudok arról, hogy bármilyen módon pártokhoz került volna ebből a kampányból pénz. A jövő évi választások előtt próbálják az ellenzéki pártokat az anyagi forrásaik maradékától is megfosztani” – értékelte az ÁSZ fellépését Márki-Zay Péter.

AZ LMP álláspontja az ÁSZ büntetéssel kapcsolatban az, hogy „az Állami Számvevőszék a döntéseit politikai alapon hozza: minden olyan eljárás ugyanis, ami a kampányra törvénytelenül tízmilliárdokat fordító kormánypárt esetében mindent rendben talál, miközben minden más szereplőt büntetéssel súlyt, az nem vizsgálat, hanem politikai eljárás. Másrészt az ellenzéki pártoknak most olyan hibákért kell büntetést fizetni, mely hibákat nem a pártok követtek el, hanem a miniszterelnök-jelölt és a mögötte álló emberek: olyan emberek, akik minden kampány hátterében megjelennek, minden létező hibát újra és újra elkövetnek, de felelősséget soha nem vállalnak.”

A DK azt közölte: „az Orbán-rendszer ökleként eljáró Állami Számvevőszéktől közel 90 millió forintos bírságra számíthat a Demokratikus Koalíció, annak ellenére, hogy soha nem kért, nem kapott és nem használt fel külföldről származó pénzügyi támogatást. Ezért teljesen nyilvánvaló, hogy az Állami Számvevőszék pártállami döntését felhasználva Orbán Viktor el akarja hallgattatni a Demokratikus Koalíciót, amely szociáldemokrata pártként a milliárdos elitet és a külföldi nagyvállalatokat kiszolgáló Orbán-kormány ellen küzd. Magyarország legnagyobb ellenzéki közösségét azonban nem lehet elhallgattatni, más fából faragtak minket, ezért le fogjuk győzni Orbán Viktort. Ezért állítottuk fel Dobrev Klára vezetésével a magyar történelem első Árnyékkormányát, amely szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. A fideszes milliárdosok és a profithajhász nagyvállalatok kiszolgálása helyett európai béreket és nyugdíjakat, erős állami egészségügyet és oktatást, egy igazságos és európai Magyarországot akarunk.”

„Ha valaki, akkor a Jobbik tudja, hogy mit jelent a Fidesz bunkósbotjaként használt ÁSZ-büntetés, hiszen mi vagyunk az a párt, amelyet folyamatosan ezzel a nemtelen eszközzel próbál ellehetetleníteni a kormány. Méltánytalan és igazságtalan, hogy noha a Jobbik semmit sem tudott az MMM, vagyis Márki-Zay Péter és Karácsony Gergelyék közötti pénzezgetésekről, mégis közösségünkön csattan az ostor” – írta a Jobbik – Konzervatívok.

A Párbeszéd–Zöldek azt írta: tiltott forrásból egyetlen tiltott fillért sem fogadtak el, és minden eszközzel tiltakozni fognak a döntés ellen. Azt is írták, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az ellenzék jövő évi választásokon való indulásának ellehetetlenítése miatt.

(Kiemelt kép: Márki-Zay Péter az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és Gurzó Ákos kampányigazgató, 2021.10.17. Anker-köz, az MMM eredményváróján. Fotó: Merész Márton/168 archív)