Rogán Antal nem legális úton szerzett információkkal látta el a sajtót – állítja a fideszes médiabirodalom korábbi vezetője

Kézivezérelt propagandáról, nem legálisan szerzett lejárató információkról beszélt Szakács Árpád, a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjainak korábbi központi főszerkesztője egy podcastban. Arról is beszámolt, hogy Rogán Antal rendszeresen tartott eligazítást a sajtó egy részének. 

2024. február 25., 15:20

Szerző:

A fideszes kultúrharc egykori szellemi vezetője azt mondta, a problémák ott kezdődnek, amikor az egyeztetéseken olyan jellegű információk jelentek meg, melyekhez meggyőződése szerint semmilyen legális módszerrel nem juthattak hozzá. „Ez egy kézivezérelt helyzet és állapot volt. Ez így van ma is, de mondom, hogy ma már ez egy nyílt titoknak számít, tehát hogy azért tudok róla beszélni. Ezzel önmagában nincs gond, a problémák ott kezdődnek, amikor ezeken az egyeztetéseken olyan jellegű információk jelennek meg, olyan jellegű információkat hallok, amelyekhez meggyőződésem szerint semmilyen legális módszerrel nem juthattak hozzá” – utalt Rogán Antal szerepére Szakács Árpád az Ultrahang Plusz podcastban, amikor arról beszélt, erkölcsi, morális okokból távozott a Mediaworks egyik kiemelt posztjáról.

A fideszes kultúrharc egykori szellemi vezetője, a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjainak korábbi központi főszerkesztője – jelenleg a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra főtanácsadója – hozzátette:

„bár szerintem nem a titkosszolgálatokat, inkább a magánnyomozó és egyéb cégeket használták arra, de olyan jellegű információk jelentek meg, olyan jellegű dolgokat tudtunk, olyan jellegű dolgokat építettünk be a média világában, ami erkölcsi, morális és mindenféle értelemben elképesztő”.

Szakács Árpád azt mondta, hogy nagyon sokat találkozott Rogán Antallal, hiszen három kampányban is részt vett, mint az összes megyei napilap központi szerkesztőségének a főszerkesztője – írja a Népszava. Akkoriban ez nem volt nyilvános, de ma már teljesen egyértelmű mindenki számára, hiszen nemrég még le is fotózták a különböző médiafőszerkesztőket, hogy jöttek ki a Karmelitából, hogy folynak egyeztetések, tehát hogy kéthetenként megjelent Rogán Antal, és az akkori médiában viszonylag magas pozícióval rendelkező emberek tekintetében összehangolta azokat a kampánystratégiákat, amelyek mentén a Fidesz politikája zajlott – fogalmazott.

A műsorvezető megkérdezte azt is – írja a 444 – hogy publicisztika esetében például előfordulhatott-e olyat, hogy a publicista mást gondolt, de a kérés meg annak az ellenkezője volt, és úgy kellett hajlítani a dolgot?

„Nem gondolkoznak ezen a publicisták. Tehát, hogy akik ebben részt vesznek ilyen szinten, azok megkapják, hogy mi kell benne legyen, mit kell kihangsúlyozni, milyen információk legyenek benne, és azt végrehajtja, tehát semmilyen morális és egyéb szempontok nem jöhetnek számításba. Nem is jöttek, és nem is volt igény tudtommal egyetlen egy publicista részéről sem, akiket én ismertem, meg akiknek ki lettek adva ezek a munkák és feladatok, hogy visszautasították volna, szinte örömmel vetették bele magukat minden egyes ilyen kérésbe, ha az utasítást kérésnek lehet nevezni.”

Király Tamás műsorvezető Magyar Péter, Varga Judit volt férjének közéleti felbukkanásával indokolta Szakács megkérdezését, hiszen a volt újságíró is csalódottan szállt ki a NER-ből. Szakács Árpád szerint ő egy másik szeletére látott rá a rendszernek.

(Kiemelt képünk: Egy tüntető Stop Rogán feliratú transzparenst tart a Sándor-palota előtti, a Momentum által szervezett tüntetésen 2024. február 14-én. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)