Senki sem tudja és tudhatja, hogy mennyiért repülnek Orbánék

Hiába tudakolta meg Szél Bernadett még 2021 őszén, hogy mennyibe kerültek addig Orbán Viktor és Szijjártó Péter utazásai, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, de még az Adatvédelmi Hatóság sem tudta kideríteni. Áder János hivatala annyit elárult, hogy a miniszterelnöki kabinet 

2023. április 18., 15:55

Szerző:

Szél Bernadett a napokban tudta meg, hogy nem tudhatja meg, hogy mennyibe kerültek 2021 őszéig Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter utazásai a honvédség repülőgépeivel, amiket 2018-ban vásároltak –  írja a 444. A Honvédség akkor két, kb. 150 férőhelyes Airbust szerzett be – hivatalosan csapaszállításra –, illetve két 12-16 fő szállítására alkalmas Dassault Falcon 7X-et, melyeket alapvetően magángépnek fejlesztettek és dúsgazdag üzletemberek veszik őket. Bár hivatalosan ezek is katonai gépek, számos esetben kormánydelegációk utaztatására használják őket.

Senki sem tudja a választ

A még független parlamenti képviselő Szél Bernadett még 2021 őszén, közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, mennyibe kerültek Orbán és Szijjártó útjai, ám az állam összes érintett szereplője azt állítja, hogy nem tudja a választ.

A külügyminisztérium és a honvédelmi minisztérium azt válaszolták neki, hogy ezeket az adatokat nem ők kezelik, majd 90 nap elteltével az immár Honvéd Vezérkar névre hallgató Magyar Honvédség Parancsnokságáról is ugyanez a válasz érkezett. 

2021-ig a kormány a honvédségi gépek költségeit éves összesítésben közölte, és 2019-től 2021-ig benne is van az egyes minisztériumok költségvetési zárszámadásában az, hogy mennyit is adtak az egyes minisztériumok és egyéb állami szervek az ország vezetőinek reptetésére. Annak oka, hogy a költségeket miért nem lehet lebontani konkrét utazásokra, nem ismert. 

A Honvédség eddig éves számlát nyújtott be

Áder János hivatala, miután Szél Bernadett a köztársasági elnök utazásaira is rákérdezett, elmagyarázta, hogy az elnöki hivatal fizet a honvédelmi tárcának az utazásokért, a zárszámadási törvényben foglaltak szerint. Egy, az Átlátszó által megszerzett, 2021 nyarán kötött keretmegállapodás szerint a Miniszterelnökségnek legalább 8 nappal előre tudatnia kell, hogy kik, mikor és hová utaznak, majd az utazás után a Honvédelmi Minisztérium összesíti a költségeket, majd a következő évben benyújtják a számlát, amit a Miniszterelnökségnek legkésőbb június 30-ig rendeznie kell. Ebből a folyamatból már látni lehetett azt is, milyen tételekből áll össze a számla.

Ezek után Szél Bernadett kérésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, ám ők is csak azt a választ kapták, mint a politikus: nincs nálunk. A NAIH ebbe annyira belenyugodott, hogy erről csak akkor értesítette Szélt, mikor a politikus idén tavasszal rákérdezett (bár állítólag már 2022 augusztusában küldtek e-mailt, ezt a címzett nem találta meg).

Közben törvénybe foglalták az ingyenes repülés lehetőségét

Közben egy tavaly november óta hatályos honvédelmi törvény legújabb változatába belekerült egy új kitétel: „A Honvédség szállítóeszközei és műszaki munkagépei - a rendszeresített harcjárművek és a fegyverzet kivételével - kérelemre, a Honvéd Vezérkar főnöke engedélyével, megállapodás alapján, térítés ellenében vagy közfeladat ellátása érdekében ingyenesen ideiglenesen átengedhetők.”

Az utolsó tagmondat alapján tehát most már a minisztériumoknak nem kell elszámolniuk a honvédséggel, mert a vezérkar főnöke ingyen is átengedheti a katonai repülőgépeket a politikusoknak a hivatalos utazásokra.

Vannak azonban esetek, amikor nem teljesen világos, hogy hivatalos vagy magánlátogatásról van-e szó. Ilyen például Orbán Viktor márciusban megejtett firenzei kiruccanása Kairóból hazafelé tartva, vagy mikor horvátországi nyaralásából hazaindulván Rómában a református miniszterelnök a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózata rendezvényén vett részt, ami után a gép visszavitte a családot Zadarba.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)

2024. május 11., 09:43

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.