Meghalt Gerő András, Széchenyi-díjas történész

70 éves korában súlyos betegség következtében meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész. 

2023. január 10., 09:21

Szerző:

70 éves korában súlyos betegség után meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész – közölte a család. Búcsúztatását szűk családi körben tartják majd.

Gerő András a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa, illetve alapításától 2020-ig a Közép-európai Egyetem egyetemi tanára volt, írja a 444.hu. 

Gerő András 1993-2010 között a Budapesti Negyed főszerkesztője volt, több mint 70 könyve jelent meg, műveit angolra és németre is lefordították.  Főbb kutatási területe a dualizmus időszaka, tehát az Osztrák–Magyar Monarchia kora,  a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt.

(Kiemelt kép: Gerő András történész az LMP ünnepi megemlékezésén egy fővárosi szállodában az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján, 2018. március 15-én. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.