Gulyás Gergely: arra kérünk minden politikai erőt, hogy támogassa a békepárti határozatot

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tájékoztatta a közvéleményt a kormány legfrissebb döntéseiről. 

2023. március 23., 10:33

Szerző:

Gulyás Gergely elmondta, hogy a szerdai kormányülésen a szokásokhoz híven a legfontosabb aktuális ügyeket tárgyalták. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy a legfontosabb téma továbbra is az ukrajnai háború. Az Orbán-kormány álláspontja szerint egyre több olyan nyilatkozat hangzik el az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, amely komoly aggodalomra ad okot. Gulyás szerint a kormány álláspontja nem változott, miközben nem a békés megoldások felé mutatnak a legfrissebb fejlemények, hanem a további eszkaláció irányába. 

A kormány továbbra is az azonnali tűzszünetet és a békekötést szorgalmazza, a miniszter kijelentette, hogy a fegyverszállításokban pedig Magyarország továbbra sem fog részt venni. Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy Magyarország magas készültségi szintű NATO-csapatot hozott létre nemzetközi részvétellel, amelynek fő feladata a védelmi képességek növelése. 

A miniszter arról is beszélt, hogy az EU aktívabb lett a katonai területen, a kormány ennek örül, és közös uniós lőszerbeszerzésben is részt akarunk venni. „A közös lőszerbeszerzés hét éves időszakot ölel fel, Magyarország számára ez üdvös”, mondta a miniszter. A beszerzett lőszerekből sem küldünk Ukrajnának, a kormány továbbra is csak humanitárius segítséget nyújt a háború sújtotta országnak. 

Gulyás Gergely bejelentése szerint a parlament jövő héten tárgyalja a békepárti határozatot. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány nevében arra kért minden politikai erőt, hogy támogassák a tavalyi országgyűlési választásokon megnyilvánuló választói akaratot, és támogassák a békepárti határozatot. 

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.