Keresztes László: elárulja a nemzetet a kormány

Az LMP frakcióvezetője állítja, újabb több ezer milliárd közvagyont lapátol ki a kormány.

2021. július 16., 07:30

Szerző:

Keresztes László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az álságos Fidesz csak szavakban képviseli a nemzeti érdekeket. Az országgyűlési képviselő szerint a kormány szembemegy a magyarok érdekeivel. Az autópályahálózat privatizálásával is egy állami céget fog megbízni, aminek több milliárdos profitja lesz. Mindenközben a versenyből kizárhat olcsóbb és jobb cégeket – folytatta. Emellett kiemelte a Fundan Egyetem projektet és a teljes magyar felsőoktatás kiszervezését is.

A politikus hangsúlyozta, a kormány óriási közvagyont lapátol ki az alapítványokon keresztül.

Ugyanez történik egy pécsi épülettel is, amit az önkormányzat rég szeretett volna megkapni. A műemléknek számító épület egy alapítványon keresztül magánkézbe kerül. A régióban az előválasztáson Hoppál Péter a Fidesz jelöltje, Keresztes Lászlót négy párt, többek között az MSZP támogatja. A frakcióvezető nagyon komoly küzdelemre számít, ő a szülőföldön maradás lehetőségét szeretné biztosítani a helyieknek. Baranyában ugyanis tragikusak az elvándorlási adatok.

(Kiemelt kép: Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén, 2021. június 14-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)