Kásler: Mindenki éljen az oltás lehetőségével

Az emberi erőforrások minisztere szerint a következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség türelemre és bölcsességre.

2021. február 6., 18:17

Szerző:

Az emberi erőforrások minisztere arra bíztat mindenkit, hogy éljen a koronavírus elleni oltás lehetőségével, ezzel is védve szerettei, barátai, ismerősei és környezete egészségét. Kásler Miklós a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt is kérte, „továbbra is maradjunk fegyelmezettek, őrizzük meg az eddig, közösen elért eredményeinket. Fegyelmezettségünkön ugyanis egy, már több országban is tapasztalható, harmadik hullám megelőzése múlik” - fogalmazott.

A miniszter kifejtette: a következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség türelemre és bölcsességre. A szigorú járványügyi korlátozások csaknem három hónapja védik, egyben szorítják szűk keretek közé az életet. Társas lényekként azonban a rendhagyó állapot az idő előrehaladtával mind jobban próbára teszi az embereket - tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az óvatlan, hirtelen nyitást, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával, elemi érdeke Magyarországnak elkerülni. „A kulcsszavak hazánkban éppen ezért az óvatosság és fokozatosság lesznek” - hívta fel a figyelmet.

„Elkötelezettek vagyunk az élet mielőbbi normalizálása mellett, de ez csak a megfelelő védettség kialakítása és egy kedvező járványügyi helyzet mellett lehetséges. Ebben a folyamatban fontos mérföldkőnek tekinthető, hogy immár zajlik a vakcinára regisztrálók oltása is” - hangsúlyozta Kásler Miklós.

(kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

2024. május 11., 09:43

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.