Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer

Bevezetik a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert.

2023. május 25., 13:27

Szerző:

Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer és bevezetik a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a tárca legfrissebb Facebook-bejegyzésében.

A videóban Raisz Anikó ismertette, hogy az új koncessziós modellben az állam helyett a Mol hulladékgazdálkodási vállalata, a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Júliustól ők veszik át, gyűjtik, szállítják és előkezelik majd a lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó, nagyjából évi 5 millió tonna hulladékot.

A lakosság számára ez a mindennapokban nem jelent érdemi változást, sőt, a szemétszállítási díjak megőrzése mellett a változás a tárca várakozásai szerint a szolgáltatás minőségének javulását hozza majd  – emelte ki az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az új rendszer bevezetésével együtt egy nagyon fontos környezetvédelmi célú európai uniós előírást is átvezetnek. 

Bár Magyarország az elmúlt években nagy lépéseket tett a hulladékgazdálkodás fejlesztésére, és több mint duplájára nőtt az újra feldolgozott hulladék aránya, szeretnék még tisztábbá, zöldebbé tenni az országot. Ezért júliustól az Európai Unió irányelveinek és elvárásainak megfelelően bevezetik a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert 

– mondta. Felidézte, hogy a vonatkozó uniós irányelv arról szól, hogy a környezetszennyező termékek gyártóinak a „szennyező fizet" elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére. Az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során.

Ez a csomagolásokat, egyes egyszer használatos műanyagtermékeket, elektromos és elektronikus berendezéseket, elemeket és akkumulátorokat, gépjárműveket és gumiabroncsokat, irodai és reklámhordozó papírokat, sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket és a fabútorokat érinti.

A szennyező tehát többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért vagy újra felhasználásáért. Az új rendszerben a MOHU Zrt. a körforgásos termékből képződő hulladék átvétele, gyűjtése, elszállítása, előkezelése, kereskedelme és kezelésre történő átadása mellett gondoskodik az érintett hulladékgazdálkodási létesítmények hatékony igénybevételéről és üzemeltetéséről. Ettől lesz körforgásos a hulladékgazdálkodás, vagyis a gyártók arra vannak ösztönözve, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék, illetve csomagolóanyag, és környezetbarát anyagokat használjanak.

A jelenlegi termékdíjas rendszer részben kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerré alakul majd át, és a „szennyező fizet" elv alapján emelt díjfizetési kötelezettséget jelent az érintett vállalatoknak. Raisz Anikó szerint mindez környezetbarátabb hulladékgazdálkodást, és környezettudatosabb, tisztább, zöldebb Magyarországot jelent.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: FKF Facebook-oldala)