Mégsem lesz ingyen a jogosítvány

Finomított Tuzson Bence a jogosítvány ingyenessségéről szóló bejelentésén, a dátumot egy lehetséges és távoli jövőbe tolva. 

2024. március 15., 07:19

Szerző:

Fél nappal azután, hogy bejelentette, Tuzson Bence igazságügyi miniszter saját magát helyreigazítva közölte, mégsem lesz ingyen a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak – szúrta ki a 444.

Tuzson legújabb Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy pilot jelleggel indítják el a gyakorlati oktatás megszervezését. Céljuk, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyék.

Reggel még azt posztolta, hogy szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe pedig beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.

Az ingyenes jogosítvány ötlete nem most jön elő először. Tavaly augusztusban nyújtották be azt a salátatörvényt, amelynek egyik része arról szólt, hogy gyakorlatilag teljesen ingyenessé tennék a jogsi megszerzését – írja a lap. 

Valójában drágább lett a jogosítvány megszerzése

Mint arról év elején írtunk: a KSH adatain alapján jelentősen megdrágultak a jogosítvány megszerzésének költségei. Egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára 345 800 forintba került idén januárban, míg tavaly ugyanekkor még „csak” 322 110 forintba, azaz a drágulás egy év alatt több mint 7 százalékos volt. Az emelkedés mértékét mégjobban szemlélteti, ha felidézzük, hogy három éve még 201 620 forint volt átlagosan egy tanfolyam ára.

(Kiemelt képünk: David Inderlied / DPA / dpa Picture-Alliance)