„Nyugdíjasoknak adtunk el minden szart” – óriási átverés az időseknek kínált „állapotfelmérés”, már a hatóságok is vizsgálódnak

A hatóságok radarján is feltűnt már az nyugdíjasokat célzó közérzetjavító biznisz – írja az Átlátszó. A hatástalan, ám méregdrága eszközökről korábban már többször kimondta a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróságok, hogy idősek megtévesztésére használták őket bizonyos cégek. Íme az átverés részletei.

2024. január 31., 11:36

Szerző:

„Nyugdíjasoknak adtunk el minden szart” –  idézi a motivációs trénernek állt Bódi Bencét az Átlátszó korábbi cikke, melyben a magát Győzikével és Nagy Feróval hirdető, „pulzáló mágnesterápiával” házaló cég viselt dolgaira hívták fel a figyelmet. Az átverés lényege, hogy a pár ezer forintos állapotfelmérés után súlyos betegséggel ijesztik meg az időseket, hogy aztán egy több százezer forintos termék megvásárlására beszéljék rá őket. Az oknyomozó portál most arról ír, hogy a módszer egyáltalán nem új találmány. 

Egy párezer forintos állapotfelmérés után súlyos betegséggel ijesztik meg az időseket, hogy aztán egy többszázezer forintos termék megvásárlására beszéljék rá őket

– foglalja össze a csalás lényegét a lap.

Néhány hasonló terméket árusító cég már évekkel ezelőtt a rendőrség és a hatóságok látókörébe került – írja a lap, amely egy valódi történetet is felidéz: „János szülei halála után találta meg a számlákat azokról a több százezer forintba kerülő termékekről, amelyeknek megvásárlására ingyenes egészségügyi állapotfelmérés után beszélte rá szüleit egy erre szakosodott cég a 2010-es években. Először csak az tűnt fel neki, hogy »mindenféle gép van a lakásukban«. Mint mondja, azt sosem látta, hogy a szülei valóban használták volna ezeket az eszközöket, de az tény, hogy éveken keresztül jártak az állapotfelmérő vizsgálatokra, sőt, a cég képviselői a lakásukon is több alkalommal felkeresték őket.” 

A lap birtokába került számlák, illetve egyéb dokumentumok szerint

2010 és 2018 között vásárolt János édesanyja és édesapja „közérzetjavító és wellness eszközöket”, összesen 1,6 millió forint értékben.

Klasszikus átverés, mégis működik

A számlákon szereplő termékek között volt Magnapress mágnesterápiás készülék, aminek hatástalanságáról az Index írt pár éve cikket, illetve oxigénterápiás BNM-termék is – amely a rendőrség látókörében is feltűnt már. A BNM márkával (amelynek az alternativeshop.hu szerint jelenleg kizárólagos forgalmazói Magyarország és Románia területén az oldalt üzemeltető cégek) és más közérzetjavító termékekkel már többször foglalkozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), sőt, a rendőrség is – írja az Átlátszó, amely több, hasonló esetet is nyomon követett. 

Több, hasonló eszközt forgalmazó cég büntetést kapott már az erre szakosodott szervektől. Legtöbbször a tisztességtelen szerződési feltételek és a megtévesztő tájékoztatás merült fel kifogásként velük szemben – írják. Sőt, az elmúlt évek során több, hasonló, nyugdíjasokra szakosodott üzlet ellen indult eljárás a rendőrségen, az ország több pontján folyamatban vannak perek. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Alexas_Fotos via Pixabay)