Állítólag a nettó átlagbér már több mint 387 ezer forint

A minisztérium szerint a bruttó átlagbér 563 600, a nettó átlagbér pedig 387 800 forint. Mint közölték: a bérek 3,4 százalékkal emelkedtek, így azok továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket.

2023. január 25., 09:06

Szerző:

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

2022 első 11 hónapját tekintve a bruttó bérek 17,5 százalékkal nőttek, ami azt is eredményezi, hogy tavaly november végéig a reálkeresetek összességében – a szankciós inflációs helyzetben is – 3,4 százalékkal emelkedtek, így a bérek továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket.

A keresetek növekedése idén, azaz 2023-ban is tovább folytatódhat, hiszen a megállapodásoknak köszönhetően a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett – olvasható a minisztérium közleményében.

(Kiemelt kép: Kecskemét, Mercedes gyár. Fotó: Dudar Szilárd / MERCEDES-BENZ / AFP)

 

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.