5 virág, amit februárban mindenképpen el kell ültetni a kertben
Néhány kerti virág már most is igényli a törődést – vigyázzon, hogy ne fusson ki az időből!
Meglepőnek tűnhet, de február végén már nekifoghat a kerti munkáknak, hiszen néhány virág, például a muskátli, a begónia, a liliom, a bársonyvirág és a kardvirág ültetés már időszerű, annak ellenére is, hogy a fagyveszély még a hónap végén is fennállhat – hívta fel a figyelmet az Agrároldal.hu.
Bár kint még hideg van és szürkeség, de ilyenkor már nyugodtan álmodozhat a színes kertről, és érdemes is megtervezni, milyen növényekkel szeretné díszíteni a kertjét, hiszen ha azt szeretné, hogy tavasszal már ott virítsanak a kertjében, cselekedni kell. A kertészeti szakértők szerint februárban már elő lehet venni a különböző magokat és hagymákat, ugyanis lassan a földbe kell kerülniük, hogy mire elérkezik a tavasz, felkészüljenek és kihajtsanak.
Ez a néhány virág már februárban is igényli a figyelmet
A muskátli az egyik olyan növény, ami nélkül elképzelhetetlen egy hazai balkon: februárban dugványozással is el lehet kezdeni a szezont, ám fontos, hogy ilyenkor még melegben, beltéren maradjanak a régi és az új növények is. A mérsékelt fény mellett életben maradnak, de aki azt szeretné, hogy virágozni kezdjenek, helyezze a növényeket naposabb ablakba, erre ugyanis szükségük van a virágzáshoz. Egy-egy növényvelő lámpa segíthet gyorsítani a folyamatot, hogy minél hamarabb kihelyezhesse az első töveket a teraszra. A kiültetést azonban nem szabad siettetni, amíg be nem köszönt a valódi meleg.
Ez utóbbi a begónia esetében is igaz, amelynek a magját februárban már el lehet vetni egy alacsonyabb földben, de lényeges, hogy a talaj a csírázás alatt végig meleg maradjon. Mérsékelt locsolás mellett erre nem is kell sokat várni, de májusig érdemes házon belül tartani, mert fagyérzékeny növény. Ha megkapja a kellő gondoskodást, rengeteg apró virággal hálálja majd meg a figyelmet.
A liliom hagymáit is el lehet ültetni februárban, annak ellenére is, hogy alapvetően az ősz a legjobb időszak erre. Ilyenkor azonban még csak cserépbe kerülhetnek, és szükségük van a szobahőmérsékletre a megfelelő mennyiségű locsolás mellett. Az agyagcserép használata megóvhatja a hagymákat a túlöntözéstől, és ha megérkezik az igazi meleg, ki is ültetheti azokat.
A bársonyvirág vonzza a hasznos beporzókat, így ezeket is érdemes már most elvetni cserepekben, és a magokról gondoskodni tavaszig, hiszen a gyors fejlődésnek köszönhetően a mutatós narancssárga virágok nagyon hamar megjelenhetnek. Ám aki mg várna, annak érdemes tudnia, hogy a magok elvetésére később is lesz lehetősége, akár a fagyok elmúltával közvetlenül a kertben is megteheti ezt, ám ilyenkor számolni kell azzal, hogy csak később jelennek majd meg az első hajtások, amivel értékes időt veszíthet.
A kardvirág egy igazi nyári díva, de akinek rendelkezésére áll üvegház, februárban is elültetheti a virág gumóit, így sokkal hamarabb kiélvezheti a színpompás virágokat. Lényeges, hogy mélyebb, 10-15 centiméteres földbe kerüljenek a hagymák, és védeni kell azokat a fagytól, így közvetlenül a kertbe csak később érdemes majd kiültetni azokat.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels)









