5 lépés, amit azonnal megtehet, hogy a szobanövényei kibírják a hideg hónapokat

Egy kis gondoskodással sokat tehet egy-egy szobanövény védelméért.

2025. október 9., 16:36

Szerző:

Az ősz és a hidegebb időjárás beköszöntével nemcsak a kültéri növényeket kell felkészíteni a télre: a szobanövények gondozásáról sem szabad megfeledkezni. Egy kis odafigyeléssel és néhány egyszerű lépéssel biztosíthatja, hogy a kedvencei a nehezebb időszakban is élettel teliek legyenek, és a tavaszt egészségesen várják – mutatott rá a The Spruce.

Ehhez azonban néhány alapszabályt be kell tartani. Ez a kezdők számára sem fog nehézséget okozni, de mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy a viráguk megőrizzék a vitalitásukat.

Erre van szüksége minden szobanövénynek télen

Az első és legfontosabb lépés, hogy időben bevigye a növényeket a hideg elől egy védettebb helyre. Amikor az éjszakai hőmérséklet tartósan 10-15 fok körül alakul, ideje áttelepíteni a növényeket a benti lakóhelyükre. Jó, ha ennek érdekében néhány napig fokozatosan szoktatja ezeket a kevesebb fényhez, például naponta pár órára árnyékosabb helyre teszi őket, így nem viseli meg őket a hirtelen változás.

A második fontos lépés a növények gondos ellenőrzése még azelőtt, hogy bevinné azokat a házba. Alaposan nézze át a leveleiket, a szárakat, különösen a fonákokat, hogy ne hurcoljon be velük nemkívánatos kártevőket, mint például atkákat vagy levéltetveket. Ha gyanús jeleket talál, egy erős vízsugárral vagy akár természetes, szerves rovarirtó spray-vel is felléphet ellenük. Hasznos trükk, ha a virágot cserepestül féli a vízbe meríti, így a földből is kiáznak a kártevők.

Az átültetés is ősszel időszerű. Ha hosszabb ideje gondolkodik azon, hogy új helyre költöztesse a szobanövényeit, ez most az utolsó alkalom, mielőtt a növekedési időszak lelassulna. Átültetéskor ne csak a friss föld használatára koncentráljon, hanem egyúttal vizsgálja át a gyökereket is: ha elhalt vagy rothadásra utaló részeket talál, nyugodtan vágja le azokat, mert az egészséges gyökérzet kulcsfontosságú a túléléshez. Az új helyre ültetés után alaposan öntözze meg a növényeket, és figyeljen a megfelelő fényviszonyokra, mert a téli rövid nappalok már nem elegendőek a növény számára.

Ha pedig úgy érzi, hogy a természetes fény már kevés, érdemes beszereznie egy speciális lámpát, amivel a növényei akár 12-14 óráig is fényt kaphatnak. A modern eszközök, például az időzítős vagy okos konnektorok is kényelmes megoldást jelenthetnek, ezekkel a lehetőségekkel érdemes élni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)