Szabó Brigitta: El a kezekkel a gyerekeinktől!

2018. április 15., 20:36

Szerző:

„Mit szólnál hozzá, ha egy migráns megerőszakolná anyukádat?”

„A te szüleidet a Fidesz fizeti?”

„Női miniszterelnök? Ne már!”

„Orbán Viktor sokat lop.”

„Gyurcsány Ferenc hazudós.”

„A Jobbik akarja a legjobbat.”

„Ti biztosan a Fideszből éltek, azért imádod Orbánt.”

„Attól, hogy nem láttál migránst, még itt vannak, csak éjjel jönnek elő.”

„Kommunista vagy, mint apukád.”

Az előbbieket 12 éves gyerekek mondták egymásnak az iskolában.

A politika nemcsak az utóbbi hetekben, a választási kampány hajrájában volt/van jelen a tanulók mindennapjaiban, az órák szüneteiben, hanem évek óta. Ha fordulópontot kellene mondanom, hogy melyik volt az az időszak, amikor a szülők már nem tudták és nem is akarták indulataikat, véleményüket felnőttkörben tartani, hanem gondolkodás nélkül elkezdtek beszélni a politikai meggyőződésükről a gyerekeik előtt, akik azt bevitték az iskolába, akkor az a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításának ideje lehetett.

Mára oda jutottunk, hogy a 8-10 éves gyerekek között is napi téma, ki a miniszterelnök, ő mit mondott, kit kell utálni, kit kedvelni, ki hazudós, ki megbízható politikus. Beszélgetnek az adókról, a migrációról, cigányoznak, sorosoznak, gúnyos dalokat költenek politikusokról, mondják, amit hallanak.

Ez nagyon nem jó így.

És hogy így lehet, az alapvetően a szülők felelőssége.

A szülőé, aki azt mondja, hogy egy tízéves gyerekkel politizálni lehet és kell, mert az a felelős felnőtté nevelés része. Persze, igen, el lehet vinni a kisgyereket a szavazásra, hogy büszkén bedobja a cédulát, és el lehet mondani neki, hogy most azért vagyunk ott, hogy arról döntsünk, milyen országban szeretnénk élni, hogy aki szavaz, az a maga kezébe veszi a sorsát, hogy olyan politikusokat támogatunk a szavazatunkkal, akik aztán értünk dolgoznak. De ennyi.

Simicskó István honvédelmi miniszter, akinek az energetikai előadását óvodásoknak kellett hallgatniuk Újbudán
Fotó: Simicskó István Facebook-oldala

A szülőé, aki évek óta csöndben tűri a politikai pedofíliát, hagyja, hogy a gyerekét, az iskolát, a közösséget saját céljaira használja a mindenkori hatalom. Hagyja, hogy a gyereke kampányrendezvényen álljon az esőben, miközben a politikus feje fölé esernyőt tartanak, hagyja, hogy a gyereke mazsorettruhácskában mazsorett-táncot lejtsen a hideg szélben, miközben a politikus a kabátjába burkolózik.

A szülőé, aki otthon azt támogatja, hogy egyik gyerek apja rosszabb, mint a másiké, csak mert állami alkalmazott vagy mert civil aktivista. A szülőé, aki a vacsoraasztal mellett a telefonján nézni a híreket, és hangosan szidja azt, aki neki nem tetszőt mond. A szülőé, aki megszabja a gyerekének, hogy kivel ne álljon szóba, aki ráveszi a gyerekét, hogy hazudjon arról, amit otthon hall, nehogy meghallja az államtitkár fia, és baj legyen belőle.

A gyerekekkel szemben tehát a szülők felelőssége, hogy megőrizzék számukra a tiszta gyerekkort, amiben nincs migráns, nincs Soros György meg Orbán Viktor, hanem tanulás, játék, nyugalom, békés családi együttlét van.

Hogy ez nem lehet így, az viszont a Fidesz felelőssége, amely bevitte a politikát a családi életbe, az iskolákba, az óvodákba, ami megosztottá tette már a gyerekek társadalmát is.

Irányítsa bárki is Magyarországot a következő négy évben, egy kérésem mindenképp lenne hozzá:

el a kezekkel a gyerekeinktől! 

A nyolcvanas években, fiatalemberként, a legszörnyűbb „élményem” a szegénység volt. Az az érzés, hogy a pénzem, a forintom nem ér semmit. Hogy nyomorult kelet-európai vagyok.

Soros György nyerészkedik a háborún, ezért ő nem a békében érdekelt, háborús uszító – mondta péntek reggel Orbán Viktor. A szomszédunkban valóban háború van, ami különös súlyt ad a miniszterelnök szavainak, így megnéztük: igazat mond-e a kormányfő?

„Ledobta az atombombát Parragh László, az MKIK elnöke azzal, hogy megszüntetné a katát, és másik, közelebbről meg nem határozott adózási módot vezetne be helyette. Több mint négyszázezer katás egyszerre hördült fel, hogy »hát mégis mit képzel ez a rolexes!«. Parragh László felnégyelése előtt azért érdemes néhány szempontot figyelembe venni – és kivételesen háttérbe szorítani a zsigeri érvet, hogy ami nekem többe kerül, az csak rossz lehet.” F. Szabó Emese véleménycikke a 168 Óra hetilap június 2-i számában jelent meg.