A zenének vége

2022. április 19., 15:37

Szerző:

Az Egységben Magyarországért Ellenzéki Szövetség biztosra ment, amikor benyújtotta a 2022-es választási listáját. 279 név szerepelt rajta. Első Márki-Zay Péter, utolsó Tordai Bence. Az utolsó előtti név, nyilván mindenki kíváncsi rá, hogy ki marad ki a parlamentből egy háromharmados (négynegyedes? egyegyes?) ellenzéki győzelem esetén. Eláruljuk: Kukorelly Endre, az LMP jelöltje. A listát mindenki ismeri, egyszer még házibulikban hajnaltájban játszani fogják a „hány méter egy tubus fogkrém” után a kihanyadik vagy kihányadik 2022-ben közösségfejlesztő játékot.

Na, hányadik volt Szél Bernadett?

A megoldásért az interneten lefelé kell görgetni, nálunk hamarabb kiderül. A cikk végén, láthatatlan tintával írva.

Mondtuk, az ellenzék biztosra ment. Úgy gondolták, hogy a Momentum jelöltje április harmadikán a Pest megyei 2. számú egyéni választókörzetben, Budakeszin biztos megveri a Fidesz jelöltjét, Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárát. Igaz, voltak arra utaló jelek már a 2018-as választáson is, hogy ez egy nehezen nyerhető körzet, illetve nehezen se nyerhető, akkor huszonhat szavazaton múlt a fideszes Csenger-Zalán Zsolt győzelme. 30 990 szavazat az egyik, 30 964 a másik oldalon.

Innen szép nyerni, gondolta az ellenzéki pártszövetség. Azóta is ezen gondolkodik, és ez még négy évig így lesz.

Mert Szél Bernadett idén megint kikapott, és bár többen szavaztak rá, mint négy éve, a fideszes jelölt 1378-cal több szavazatot kapott.

Lassan kimászhatnánk a számok misztériumából. Száz szónak is egy a vége: Szél Bernadett kiesett a parlamentből. Nincs ezzel egyedül, van a Kossuth téren némi jövés-menés. A héten derült ki, hogy Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíciónak az ellenzéki lista tizennegyedik helyén álló jelöltje cseréli fel főpolgármester-helyettesi székét a parlamenti padsorra. Vele ellentétben Márki-Zay nem ül be. Az ő helyéért indult el a játék.

Mindenki ismeri az óvodából. Szól a zene. Amikor hirtelen vége, akkor mindenki leül a hozzá legközelebb lévő székre, amelyek közül minden alkalommal, mikor újra elindul a zene, elvesznek egyet. A játék végén általában két ember kerülgeti az utolsó széket.

Aztán győztest hirdetnek.

Márki-Zay széke körül most egy kicsivel többen forgolódnak, jelezve, hogy mekkora nagy az ellenzéki egység (irónia), melynél talán csak a tűpontosan érzékelhető széthúzás az erősebb. Az ellenzék (egykori) miniszterelnök-jelöltje és Hadházy Ákos Szél Bernadettnek adná a helyet, a Párbeszéd, akikhez Márki-Zay beült volna, emiatt saját emberét ültetné be, a DK és a Jobbik pedig arra a megállapodásra hivatkozik, miszerint ilyen esetben a listán következő jelöltté, jelen esetben a most harminckilencedik helyen álló jobbikos Végh Noémié a mandátum. Senki nem mondja, legalábbis nyilvánosan nem, hogy Szél Bernadett alkalmatlan erre a posztra, csak azt, hogy a szabály az szabály.

A nagy egyet nem értéshez még a választókerület nyertesének is volt pár szava. Menczer a Facebookon idézte az ellenzéki szövetség szlogenjét: a hatalom a népé, és semmiképpen nem Szél Bernadetté.

Most hagyjuk azt, hogy félórai kereséssel nem találtunk semmit a jobbikos jelölt politikai előéletéről, annyit sikerült megtudnunk, hogy a párt frakcióirodájában dolgozott. Valamit biztos jól csinált, mert a párt listáján olyan neveket utasított maga mögé (illetve utasított Jakab Péter), mint Rig Lajos, Steinmetz Ádám vagy Stummer János.

Nem tisztünk és nincs is olyan szándékunk, hogy bármelyik politikust promotáljuk. Sem ellenzékit, sem kormánypártit. Mindössze azt jegyezzük meg, hogy szerintünk Szél Bernadett egyéniségével kirítt az oppozíció soraiból. Az elmúlt ciklusban hatvan alkalommal szólalt fel a parlamentben, interpellált, vitázott fontos, a magyar társadalom egészét érintő kérdésekről. Csupa olyan dolgot tett, amire a következő négy évben talán nem is lenne szükség a Házban. Csak zavaró tényező lenne. Hiszen demokrataként demokratikusan játszott. Ha bent lenne, korábbi viselkedését folytatva azt igazolná, hogy az Országgyűlés a demokratikus politizálás terepe. Nem tudjuk eldönteni, hogy Szél Bernadett háttérbe szorulásának ki lesz az igazi nyertese, a Fidesz, a Jobbik vagy a parlamenti politizálást kutyakomédiának tartó, a választásból kiábrándult, eszköztelenné vált ellenzéki szavazótábor.

Figyelem, most jön a speciális tinta.

Szél Bernadett a 206. volt a listán. Đ

Soros György nyerészkedik a háborún, ezért ő nem a békében érdekelt, háborús uszító – mondta péntek reggel Orbán Viktor. A szomszédunkban valóban háború van, ami különös súlyt ad a miniszterelnök szavainak, így megnéztük: igazat mond-e a kormányfő?

„Ledobta az atombombát Parragh László, az MKIK elnöke azzal, hogy megszüntetné a katát, és másik, közelebbről meg nem határozott adózási módot vezetne be helyette. Több mint négyszázezer katás egyszerre hördült fel, hogy »hát mégis mit képzel ez a rolexes!«. Parragh László felnégyelése előtt azért érdemes néhány szempontot figyelembe venni – és kivételesen háttérbe szorítani a zsigeri érvet, hogy ami nekem többe kerül, az csak rossz lehet.” F. Szabó Emese véleménycikke a 168 Óra hetilap június 2-i számában jelent meg. 

Szürreális kalandba keveredtünk, amikor megpróbáltunk bankszámlát nyitni a KH mobil applikációjával. Az is kiderült: a törvények csak másokra vonatkoznak, rájuk annyira nem.