Balázs György: A vélelem ártatlansága

2019. március 23., 06:45

Szerző:

Elgondolkoztam azon, hogy ha a Csepreghy Nándor vezette Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt nagy nyilvánosság előtt párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek nevezném, vajon ezzel megsérteném-e az alapítvány jó hírnevét. Csepreghy ugyanis még fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárként 2014. április 30-án tett nyilatkozatában pontosan ezekkel a szavakkal „méltatta” a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolító civil szervezeteinek konzorciumát. Azt mondta akkor, hogy sem Norvégiának, sem Magyarországnak nem érdeke, hogy „párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek” kezeljék a norvég alap nyújtotta támogatást, ezért inkább az államra bíznák annak kezelését.

Az Ökotárs Alapítvány, amelynek pénzügyi vezetője vagyok, a megfogalmazást nem érezte kifejezetten hízelgőnek, ezért bírósághoz fordult jogorvoslatért. Ám a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a helyettes államtitkár nem sértette meg az Ökotárs Alapítvány és társai jó hírnevét, mivel kijelentésének igazságtartalmát nem kell vizsgálni, és amelyet közszereplő, mint a közpénzek elosztásáról döntő civil szervezet, tűrni köteles. Tehát a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt nyugodtan nevezhetnénk párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek, ha épp ez lenne a véleményünk, függetlenül annak igazságtartalmától. Jó hírnevüket még véletlenül sem sértenénk meg, bár dicséretnek talán kissé erős lenne.

Csepreghy Nándor
Fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely

Az alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre 2017 decemberében egy külföldön élő magyartól származó 234 396 angol font magánadomány felhasználásával, a társadalom környezettudatosságának fejlesztésére. 2018-ban a kormánytól 499 millió forint egyszeri juttatást kapott, de 2019-től évente már 1,488 milliárd forint állami támogatással gazdálkodhat. Tavaly óta Lázár János volt helyettese, Csepreghy Nándor igazgatja. Sajnos én nagyon keveset tudok a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány munkájáról, emiatt egyáltalán nem gondolom, hogy megalapozottan titulálhatnám párthoz kötődő, szélhámos gittegyletnek. Abból a tényből, hogy Csepreghy az elmúlt tíz évben a Fideszben futott be tiszteletre méltó karriert, egyáltalán nem következik, hogy az általa jelenleg vezetett alapítvány párthoz kötődő lenne. Civilként nyilván megszakított minden kötelmi viszonyt a Fidesszel, és immár sem nem fiatal, sem nem demokrata.

Abban sem kételkedem, hogy a magyar állam nem támogatna az adófizetők milliárdjaival szélhámos gittegyletet. Az alapítvány a közpénzt nyilván legfontosabb közcéljaink érdekében közhasznosítja. Az öt főállású munkatárs részére havi 2 millió 700 ezer forintért bérelt 350 négyzetméteres iroda bizonyára ugyanúgy szükséges a klímavédelemhez, amennyire a stadionépítés a magyar egészségügy felvirágoztatásához. A klímavédelem igen fontos dolog, és az e területen önzetlenül munkálkodó civil szervezetek megérdemlik a támogatást. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány mint ilyen, nem párthoz kötődő, szélhámos gittegylet, hanem szorgosan munkálkodik hazánk, sőt az egész bioszféra javára.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.