Ilyen lesz, amikor a mobiltelefon kijelzője a kezünkön lesz

Az AI Pin egy gyufásdoboz méretű kis eszköz, amely akár fotózni is tud és a beépített mesterséges intelligencia segítségével beszélgethetünk is vele.

2023. november 11., 08:16

Szerző:

Bemutatták az okostelefont, aminek a kijelzője a kezünkön van – írta meg az Economx. A cikk szerint, az AI Pin nevű eszközt az Apple két egykori alkalmazottja dolgozta ki, amivel komolyan felrázhatják az okostelefonok piacát.

Az eszköz gyufásdoboz méretű és főként hangalapú vezérléssel működik. A készülékben van giroszkóp, gyorsulásmérő és egy 13 megapixeles kamera is. Mágnesek segítségével a ruhánkon is képes megkapaszkodni. Egy dolog nincs rajta: kijelző. Ehelyett egy kivetítőt használ, aminek köszönhetően akár a saját kezünk is lehet a képernyő.

A készüléken javarészt egy érintőfelület helyezkedik el, amivel vezérelhetjük a készüléket, és egy kisebb, 5-6 órás üzemidővel rendelkező akkumulátor is helyet kapott benne. A készülék ezen felül teljes egészében mesterséges intelligencia-alapú, amihez egy saját operációs rendszer is készült, az MI-vel a középpontban.

A Humane AI Pin 700 dollárba, azaz mintegy 247 ezer forintba fog kerülni, és csak dedikált díjcsomaggal lesz kapható, egyelőre csak az Egyesült Államokban. A készüléket a jövő év elején kezdik el értékesíteni.

(Kép forrása: Humane.com)